Kövess minket -on és -en!

Május 21-én este hét órától erődemonstrációt tart a közbiztonság helyzete miatt a Mi Hazánk, számos partnerszervezetével együtt – jelentette be sajtótájékoztatóján Toroczkai László. 

A pártelnök elmondta, így szeretnék rákényszeríteni az önkormányzatot és az illetékes hatóságokat arra, hogy vessenek véget a terrornak Törökszentmiklóson, és védjék meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket, mert elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja az egész várost.

Példaként azokat az eseteket említette, amikor nem hiába születettek az utcán, pusztán szórakozásból magyarokat támadtak meg, és továbbra is szabadlábon vannak.

Kövess minket -on és -en!

Az argentin rendőrség letartóztatott egy férfit Buenos Airesben, aki egy nagy mennyiségű, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalomból származó eredeti fegyvert tartott a házában, amelyek a Wehrmacht és a Waffen-SS szimbólumaival voltak díszítve – közölték a hatóságok.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

Az épület sosem készült el, egy részlete azonban modellként mégis megvalósult.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

A katonai kommentátorok többnyire egyetértenek abban, hogy a Kurszk környékén zajló ukrán diverzánsakciónak stratégiai értelme gyakorlatilag nincs, és legfeljebb arra szolgál, hogy erősítse a sorozatos harctéri kudarcok miatt igencsak letargikus ukrán katonák harci morálját.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

Csaknem 80 évvel a második világháború befejezése után állhat bíróság elé egy 100 éves volt SS-tag. Gregor Formaneket a sachsenhauseni koncentrációs táborban elkövetett „3322 gyilkosságban való bűnrészességgel” vádolják.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

Elfogták múlt héten Párizsban azt az albán antifasiszta terroristát, akit a magyar hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy társaival erőszakcselekményeket követett el a 2023-as Becsület Napja előtt.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.