Kövess minket -on és -en!

Húsz nemzetiszocialista aktivista vett részt az Adolf Hitler születésnapja alkalmából a nyugat-németországi Ingelheimben tartott felvonuláson, az után, hogy a bíróság visszavonta az eseményre korábban kimondott tilalmat.

Az aktivisták a Führer születésének 130. évfordulójáról akartak és próbáltak megemlékezni. Ötven résztvevőre számítottak, de végül csak húszan jutottak el a térre – az ellentüntetésre összecsődített antifasiszták, homoszexuálisok és liberálisok legalább kétezren voltak és akkora őrjöngést csaptak, hogy a szélsőjobboldali felszólaló szavait képtelenség volt hallani.

A gyűlést hivatalosan a haza és a család védelméért és a jövő meghatározásáért hirdették meg – írja a DW hírportál.

Kövess minket -on és -en!

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Árvíz ide, árvíz oda, ez a Telex szerkesztőségét amúgy sem érinti túlságosan, nem jelentetnének komoly erősítést a homokzsákok pakolásában, és amúgy is van „fontosabb” témájuk. Kitaláltátok már, micsoda, ugye? Hát persze, hogy az. Mintegy 3 (!) hónap múlva „neonáci koncert” lesz Budapesten!

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a Nagynémet Birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, és szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogyan tudnának egymással leszámolni.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Robbanóanyagokkal megrakott, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából Mohácsnál, illetve a szerbiai Prahovónál.

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.