Kövess minket 
-on és 
-en!
Aki a Kárpátok övezte magyar élettér földrajzi adottságát elméjébe véste és ugyanakkor nem felejtette el e terület nemzetiségi térképét, tisztában van azzal, hogy a magyar államiság, a magyar nemzetbiztonság és a magyar történelmi jövő legnagyobb részben a magyar állam mindenkori haderején nyugszik.
A magyar államalapítás ténye elsősorban katonapolitikai cselekedet volt s a történelmünk változatos századain keresztül a politikai tehetség és diplomáciai képesség mellett mindenkor az erős magyar hadsereg volt a virágzó korszakok biztosítója. Nagy királyaink és államférfiaink legtöbbször olyan hadvezéri képességekkel is rendelkeztek, melyek révén európai tekintélyre tettek szert.
Mohács óta tragédiája volt a magyar nemzetnek, hogy egy önálló magyar hadsereg fenntartására vonatkozó felségjogát át kellett adnia a Habsburg-dinasztiának s meg kellett elégednie azzal, hogy kockázatos és legtöbbször csak átmenetileg sikeres szabadságharcok tüzében villoghatott a magyar katona igazi kardja, míg a Hadikok, Simonyiak és sorstársaik a Habsburg-dinasztia szolgálatában pazarolhatták el katonai erényeiket.
Az osztrák-magyar monarchia széjjelbomlása, melyet az első világháború tragikus befejezése tett időszerűvé, történelmi szükségesség volt. A magyarságnak a lehető legkedvezőtlenebb időpontban kellett az önállóság és függetlenség szolgálatába állítania a nemzet megmaradt, valóságos erőit. A trianoni élet szűk kis ösvény volt, melyen gúzsbakötött kézzel kellett a jövő felé megindulnia a magyar katonának is, mikor egy zsoldos hadsereg keretében ápolhatta és éleszthette azokat az ideálokat, melyek a messze múltból fénylettek feléje és halványan világítottak rá a jövő útjára.
Pedig az új magyar honvédségre fokozatosan nagy és komoly szerep várt. Európa feszült katlan volt, melyben a párisi békeszerződések gyújtóanyaga robbanáshoz kellett hogy vezessen, csak az volt a kérdés, hogy hol dördül el az első fegyver, melynek nyomán a politikusok és államférfiak újból a katonák kezébe teszik le Európa és talán az egész világ sorsának formálását. Minden reális gondolkozású magyar tisztában lehetett azzal, hogy a trianoni ösvényről a széles magyar élettávlatba csak úgy léphetünk át, ha új erők beavatkozása révén meginog az igazságtalan keretbe belekényszerített európai rend. A trianoni aléltság túl hosszú ideig tartott s így szinte rövid hónapok alatt kellett a zsoldos hadseregből a nemzet igényeinek és hivatásának megfelelő honvédséget teremtenünk. A Felvidék és Erdély részeinek visszatérésekor ünnepi menet volt a honvéd útja Kassára vagy Kolozsvárra egyaránt, de nem felejthetjük el a márciusi hóban Kárpátalját elfoglaló honvédet, s aki látta a Bácskában végigrobogó páncélosainkat, ejtőernyőseinket, az már önbizalommal nézhetett a távolabbi jövő felé.
A Keleten több mint két évtizede izzott a nagy orosz kérdés. Szinte éreztük, hogy a magyar honvédség első igazi nagy próbája valahol a keleti térségben fog lezajlani. Nem csodálkoztunk, mikor tavaly orosz bombák hullottak Kassára és orosz gépfegyvertűzben futott a gyorsvonat Máramarosszigetről a Tisza-mentén nyugat felé. Valami sorsszerű természetesség van abban, hogy ma ott áll a magyar honvéd a Don partján és nem találjuk szükségesnek egy pillanatra sem, hogy ezt a kiállást az előzetes orosz támadással indokoljuk. Mikor a lengyel háború utolsó napjaiban a zsaroló orosz kéz kinyúlt a lengyel földek feletti osztozkodásra és a Kárpátok gerincére küldhette fel a fanatikus szovjetkatonát, ez a háború már ott égett a jövő méhében. Elképzelhetetlen volt a békés orosz-magyar határszomszédság és hiába küldték el Moszkvából az 1849-ből származó hadilobogókat, a nemzet nem tudott örülni a szovjet ajándéknak. A magyar államiság nagy veszélyét a legújabb időben a pánszláv veszély jelentette, mely az első világháború előtt a keleti vallási orthodoxiára támaszkodott, a bolsevizmus uralomra jutása óta pedig Marx tanait választotta könnyű hírverő eszköznek.
Nemcsak Magyarország, de egész Európa veszélyét jelentette évtizedek óta a nyugat felé előretörni akaró Oroszország, mely a népvándorláskori népek ősi ösztönével kereste az utat a nyugati meleg tengerek felé. Mélyen bevilágít az orosz célok rejtelmeibe I. Miklós cár azon mondása, mely szerint két hibát követett el 1849-ben, hogy bement Magyarországra seregével és hogy kivonta utóbb seregeit Magyarországból.
|
|
|
|
|
|
Ma hatalmas háború dúl majdnem mindegyik világrészben és Európa harcol keleten az orosz veszéllyel szemben, nyugaton és délen pedig az Európa-ellenes angolszász erők ellen. Az angolszász erők a megbomlott európai egyensúlyt szeretnék valamiképpen visszaállítani és kis államokra széjjel-atomizálni a kontinenst, Oroszország pedig ősi ösztönösséggel és új világforradalmi ábrándoktól fűtve óhajtja rátenni kezét fiatal és életerős nemzeti államokra. Természetes, hogy a jelenben és a jövőben a magyar államiság gondolata és fenntartása elsősorban a magyar honvéd kezében van, s ha a honvéd ma nemcsak a közvetlen határokat védi, hanem azon messze túl a közös európai érdeket, akkor is változatlanul és megcáfolhatatlanul a magyar politika céljait szolgálja. De ugyanakkor komoly jelentősége van annak, hogy a Keleti-Kárpátok majdnem egész hosszában szintén a magyar honvédre hárulna immár a védelem kötelezettsége. A magyar honvédségnek olyan erősnek kell lennie, vagy olyan erőssé kell válnia, hogy egyenlő értékű legyen a magyar nemzet valóságos nemzeti erőivel. Az új Európa a nemzetek meglévő, valóságos erőire fog felépülni. A nemzeti érdekeken túlmenő látszólagos erők, melyek gyakran megtéveszthették a szemlélőt, nem játszhatnak többé szerepet a történelemben. Dinasztikus és családi érdekek nem leplezhetnek el a jövőben nemzeti célokat és érdekeket. Ezért nem lehet és nem lesz soha többé sikere az olyan politikának, mely hatalmukat vesztett uralkodócsaládok ködbefoszlott tekintélyére képzeli a nemzeti érdekeket rákapcsolni.
Az új Európa a tényleges nemzeti erők győzelmét fogja jelenteni. A magyar nemzet erejét elsősorban a magyar honvédség képviselheti a legméltóbban és legmegfelelőbben. Ezért záloga a magyar honvéd a magyar jövőnek és ezen keresztül az új Európának is.
Forrás: A Magyarság 1943-as évkönyve via Kuruc.info
