Churchill üzlete az ördöggel: „Nem a megfelelő disznót öltük le”

Gazdag István – Demokrata

Kövess minket -on és -en!

"Sohasem gondoltunk a békére, még abban az évben sem, amikor teljesen el voltunk szigetelve, és amikor könnyedén megkaphattuk volna a brit birodalomra nézve jelentősebb veszteségek nélkül és az önök kárára. Miért gondolnánk rá most? Hiszen a győzelem már miénk, mindhármunké", írta Churchill Sztálinnak 1944. január 24-én.

Ma már jól tudjuk, hogy Hitler csak Keleten akart háborút, a judeo-bolsevik szörnyeteg ellen, amely szerinte nagyobb fenyegetést jelentett az európai népekre nézve, mint korábban a mongolok, törökök, tatárok együttvéve. Nem számolt persze a "perfid Albionnal" és az angolok krónikus, zsigeri, szinte metafizikus Európa-ellenességével. Ez alkalommal a franciák elhanyagolható tényezők maradtak, miután két évtized alatt sem tudták kiheverni a Nagy Háborúban elszenvedett veszteségeiket. Ennek ellenére készek voltak ismét összeakaszkodni Németországgal, pusztán Lengyelország kedvéért, amelynek pedig területi engedményeket ajánlott Hitler, ha nyugton marad, és amely maga is kivette a részét Csehszlovákia feldarabolásából.

Az ország, amelynek egyébként a kelleténél mindig nagyobb volt az önbizalma, túlzottan is bízott angol szövetségesében, mégsem tudta elkerülni, hogy a szovjetek megszállják a keleti felét és kiirtsák a teljes katonai elitjét Katynban (a nürnbergi zsarolók ezt is a németek nyakába varrták), egyúttal lefejezve a balti államok káderállományát is. De mindezért az angolszász szövetségeseknek eszükbe sem jutott háborút üzenni a Szovjetuniónak, amely lerohanhatott, legyilkolhatott, elpusztíthatott, kifoszthatott, megerőszakolhatott öt országot a nyugati demokráciák áldásával. Ivan Majszkij, a szovjetek későbbi londoni nagykövete szerint Churchill már 1935-től kacérkodik Sztálinnal, nem törődve a legalább hétmillió áldozatot követelő ukrán holodomorral és az ugyancsak borzalmas tisztogatásokkal, majd utóbb Lengyelország és Finnország megcsonkításával sem.

Archívum

Kevéssé ismert tény, de John Bull, a földrész nagy "felszabadítója" el akarta lopni a belgák és a lengyelek aranyát, miután korábban már ellopta a franciák Dakarba menekített aranyát, valamint a baltiak és a csehek aranyát is, hogy aztán Samu bácsi végül ellopja tőle az összes aranyát. Churchill egy nála is mohóbb ragadozóval árult egy gyékényen, Roosevelttel, aki a csodagyógymódként reklámozott New Deal ellenére sem tudott mit kezdeni országa 12 millió munkanélkülijével, és alig várta, hogy aranyáron fizettesse meg az európai háború kirobbantása és megnyerése érdekében kifejtett szolgálatai árát. Európa likvidálásával hármas cél lebegett a szeme előtt.

Mindenekelőtt Németország totális megsemmisítése, lakosságának megtizedelése (szervezett éhínség, megsemmisítő táborok, a megszállók által alkalmazott Morgenthau-terv) által, amelyről a kanadai James Bacque számolt be könyveiben. A legyőzött náci ellenség "egyéb veszteségeiről" máig sem illik beszélni (ahogyan egyébként az amerikai demokrácia napalmbombázásai során elpusztult legalább kétmillió vietnami polgári lakosról sem). Ez az általános pusztítás jórészt ugyancsak a volt politikai antiszemita, egykori Duce-rajongó, permanens rasszista és megszállott terrorbombázó Churchill számlájára írható, aki első számú felelőse volt országa teljes tönkretételének, a brit birodalom összeomlásának, a német civil lakosság ellen elkövetett szörnyűségeknek és Kelet-Európa szovjet megszállásának. De ha valaki szereti a háborút és a demokráciát, akkor nem takarékoskodik a bombákkal. Churchill? A csökönyösség (bullheadedness) mintapéldánya! Ezt Joe Kennedy, a később fatális közlekedési baleset áldozatává vált amerikai elnök apja, akkoriban országa londoni nagykövete mondja, aki szerint Churchill szerette a háborút, amelyet karrierje meghosszabbítása legfőbb eszközének tartott.

Másrészt tőrőlmetszett globalistaként Roosevelt több legyet akart ütni egy csapásra, tehát Németország mellett egész Európa minél alaposabb és szó szerinti "lerobbantására" törekedett, beleértve Angliát és Franciaországot is. Nem lehet azt mondani, hogy elkapkodta volna a háborúba való belépést, így akarván tovább gyöngíteni Angliát, hogy aztán könnyebben rátehesse kezét a gyarmataira és erőforrásaira. A háború végére persze John Bull teljesen legatyásodott, és miután "csupasz fenékkel" (stripped bare) megünnepelte a győzelmet, azzal a lendülettel megszabadult Churchilltől is (akivel a felmérések szerint addigra 10 angol közül csupán egy volt elégedett), majd beleomlott a munkáspárti vörös szirének karjaiba. Ez lett a legendás flegmatizmus, a populista korlátoltság tipikusan "british" variánsa (mi vagyunk a legjobbak) és főleg az idegen eliteknek való alávetettség következménye. 1940. július 16-án a túlzottan is angolbarát Führer javaslatot tett a brit birodalomnak a világ felosztására, abban a naiv hitben, hogy ez utóbbit még mindig Kipling szelleme élteti. Anglia azonban a háborút választotta, és ezzel együtt Európa, végeredményben pedig a fehér emberiség hanyatlását.

Ugyanakkor Roosevelt mindenáron meg akarta erősíteni a szovjetek hatalmát, amelyben Európa megosztásának és féken tartásának biztosítékát látta. Az angolszász elitek kommunizmussal való flörtölésének elsősorban a németek itták meg a levél: a történelem legnagyobb exodusa során több mint 10 millió népi németet üldöztek el Kelet-Európából, négymillióan pedig a szövetségesek koncentrációs táboraiban pusztultak el (Lengyelországban csaknem ezer volt belőlük). A német polgári célpontokat sújtó brit terrorbombázások legalább ötvenszer annyi áldozatot követeltek, mint a Luftwaffe angliai bevetései, miközben a német ipari potenciál 85 százaléka sértetlen maradt, hogy a háború után alkalmas legyen a rabszolgamunkára, a gyárak leszerelésére és a szabadalmak ellopására, amelyet a győztesek ipari szinten űztek. "Egész életében az ördöggel üzletelt: a gonoszság és az alkohol konzerválja", mondta De Gaulle Churchillről. Erre a fausti bizniszre azonban Európa fizetett rá. Utóbb már Mr. Bullheadednessnek is leesett a tantusz, és kijelentette: "Nem a megfelelő disznót öltük le."

Kövess minket -on és -en!

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

2012 óta november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezhetett haza a Szovjetunióból.

Mihelyt a második világháború 1945-ben véget ért, Kanada és az USA elkezdett hajón élelmet szállítani az emberek százmillióinak, akik a háború következtében éhhalálnak voltak kitéve.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

1918 elején látott hozzá a szovjet vezetés az ortodox egyház szétveréséhez, ami aztán a 30-as években teljesedett ki.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A miskolci légvédelmi tüzérosztály zászlósaként 1945. május 10-én kerültem szovjet fogságba Csehszlovákia területén, Prossnitzban.

Azok, akik ma a szabadságért harcolnak - ezek a bátor emberek, akik az életüket és a vagyonukat kockáztatják fajuk és kultúrájuk védelmében -, az idejük és energiájuk nagy részét azzal töltik, hogy meghatározzák és leírják az "ellenséget".

A nemzetiszocialisták dúsított uránjából készült az első amerikai atombomba, a németek sokkal közelebb jutottak az atombombához, mint ahogy azt korábban feltételezték.

1942. augusztus 29-én, mindössze kilenc hónapi fejlesztőmunka után vetették be először harctéri körülmények között a leningrádi fronton a német Henschel cég félelmetes nehézpáncélosát, a Panzerkampfwagen VI. Tigert, közismert nevén a Tigrist.