Kövess minket -on és -en!

Többszás fős szélsőjobboldali felvonulás volt a napokban Duisburg városában. A demonstráció miatt több német zsidó közösség is "aggodalmát fejezte ki".

A demonstrációt a Die Rechte nevezetű nemzetiszocialista mozgalom szervezte, többen katonai uniformisban jelentek meg, sok felvételen jól kivehetőek a nemzetiszocialista karlendítések a tömegben.

Volt, aki Hitler hasonmásként jelent meg, de a központi plakátokon is a következő felirat volt olvasható: “Izrael a mi szerencsétlenségünk.” Más táblákra a “Soha többé Izraelt” üzenetet írták ki. Tüntettek továbbá a holokauszt történetének megkérdőjelezése miatt 2 év letöltendő börtönre ítélt 91 éves német asszony, Ursula Haverbeck meghurcolása ellen.

A szászországi megmozduláson részt vettek a Harmadik Ösvény elnevezésű nemzetiszocialista csoport tagja is. A szervezet egyik célkitűzése Izrael felszámolása. A csoport szolidaritását fejezte ki korábban a Hezbollah szervezettel, valamint Aszad szíriai vezetővel is.

A német Tagesspiegel lapnak Josef Schuster a Zsidók Központi Tanácsának elnöke elmondta, azt kéri, hogy a szászországi kormányzás "határozott döntést" hozzon az ehhez hasonló hazafias rendezvényekkel szemben. Hozzátette: "irónikus, hogy éppen a holokauszt emléknapon keltik életre a jobboldali szélsőségesek a német történelem legsötétebb fejezeteit."

Kövess minket -on és -en!

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

Vizsgálati fogságba helyeztek a német hatóságok hat embert, akik 2023 februárjában Budapesten „az általuk szélsőjobboldalinak vélt” emberek ellen elkövetett támadások miatt álltak körözés alatt, és január 20-án önként feladták magukat – közölte a karlsruhei német szövetségi ügyészség.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Jaroszlav Hunka nyilvánosan elismerte, hogy a második világháború idején önként jelentkezett a Waffen-SS galíciai hadosztályába.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.