Kövess minket -on és -en!

Megtiltotta a rendőrség vasárnap, hogy május 21-én a Mi Hazánk párt felvonulással összekapcsolt erődemonstrációt tartson Törökszentmiklóson a cigánybűnözés ellen, de a szervezők nem hátrálnak meg.

"Mindenképpen megtartjuk a demonstrációnkat Törökszentmiklóson (a bírósághoz fordultunk), hiszen már az is nekünk köszönhető, hogy az ügyészség megváltoztatta korábbi vérlázító döntését, így végül letartóztatták ezt a közveszélyes bűnözőt (aki még ekkor is tört-zúzott, s menekülés közben két autót és egy kislánytól egy kerékpárt rabolt el)." 

írja Toroczkai László a Facebook oldalán.

"Várok egy cigány vezetőt, aki a fenyegetőzések helyett végre arra szólítana fel, hogy a cigányság az ilyen, az utcán ártatlanokat szórakozásból megtámadó bűnözőket vesse ki magából, és ne a becsületesen dolgozókat"

A HVIM is megy Törökszentmiklósra

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is csatlakozik a Mi Hazánk Mozgalom és a Betyársereg által meghirdetett, május 21-i törökszentmiklósi felvonuláshoz. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy az úgynevezett "rendőrség" a bűnözőket védi és megtiltotta a vonulásos demonstrációt. Cinikusan hangzik az indoklás, miszerint a közbiztonságért való tüntetés zavarná a rendet és a köznyugalmat. Bízunk a tiltó határozatot megvizsgáló bíróság pozitív döntésében.

A HVIM információi szerint a Törökszentmiklóson verekedő bűnöző és népes családja egy jól körülhatárolható kör, akiket a rendőrség és egyéb hatóságok is jól ismernek, már nyolc-tíz éve tartják terrorban a környék lakosságát. A város lakóinak elmondása alapján sok ehhez hasonló esetet produkáltak már, csak akkor nem figyelt fel rájuk senki, nem lett belőle médiabotrány és eltussolták az ügyet.

Ezek a családok alkotják a gettók "erős" embereit. Sajnos nem beszélhetünk egyedi esetről, mert tömegesen figyelhető meg ez a jelenség Kelet-Magyarországon, és ott, ahol kialakultak a jól ismert gettók. A felelősség a magyar rendőrséget, a hatóságokat és a különböző állami szerveket (például: gyámügy, gyermekvédelem, kormányhivatalok, ügyészség, önkormányzati szervek stb.) terheli. Ebben az esetben is nagymértékben hibás a település vezetése, mert a nem működő állami szerveket az önkormányzatot vezető polgármesternek kellene munkára bírnia, folyamatos bejelentéseket tennie és minden lehetséges fórumon és formában nyomást helyeznie rájuk, a beavatkozást sürgetve. Tapasztalataink alapján - néhány üde esettől eltekintve -, sajnos a polgármesterek szerint ezek csak és kizárólag rendészeti kérdések, a rendőrség dolga a rendteremtés és hárítják a felelősséget. Látjuk, hogy ez a mentalitás hova vezet. Sok polgármester a konfliktuskerülést választja és homokba dugja a fejét: látványberuházásokkal, zenélő szökőkutakkal próbálja leplezni az óriási bajokat.

Az ilyen esetek megelőzése valóban nehéz és embert próbáló feladat, de nem lehetetlen! A HVIM álláspontja szerint az lenne a megoldás, hogy miután kiderül egy családról, hogy problémás, akkor folyamatosan kellene őket ellenőriztetni és a törvénnyel szembesíteni, és ha kell, akkor szigorúan alkalmazni rájuk a jogszabályokat. Éreztetni kell velük, hogy minden tettüknek következménye van! Ez egy speciális, kiemelt figyelmet és külön bánásmódot igényel mind a polgármester, mind az összes állami szerv részéről. Lényege az állandó figyelem és a nyomásgyakorlás, amivel megelőzhető lenne a legtöbb szabálysértés és bűncselekmény. A HVIM tapasztalatai szerint ezek az esetek azért szaporodhatnak el, mert ezek a bűnöző családok, klánok úgy érzik, hogy bármit megtehetnek, fel vannak bátorodva és egyre agresszívabb magatartásformát vesznek fel, folyamatosan tolják ki a határokat.

Mozgalmunk azért támogatja a törökszentmiklósi vonulást, mert jelenleg a figyelemfelhívást is óriási feladatnak tekintjük: rá kell irányítanunk a társadalom figyelmét a tragikus közbiztonsági állapotokra és nyomást kell gyakorolnunk a gyáva és tehetetlen önkormányzatokra és egyéb szervekre, hogy cselekedjenek! - zárul a HVIM közleménye.

Kövess minket -on és -en!

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A nemzetiszocializmus szolgálatába állt tudósok és mérnökök számos olyan új eszközt alkottak, amelyek – így köztük a sugárhajtású repülőgép, az első cirkáló, illetve ballisztikus rakéta – döntő hatást gyakoroltak az 1945 után kibontakozó hidegháború fegyverkezési versenyére. 

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

Nem szeretem a négereket, még kevésbé a mulattokat. A mulattok perverzek és szadisták, ráadásul szörnyűségesen arrogánsak a katasztrofális IQ-juk ellenére (vagy éppen ezért). Ezzel együtt a legutóbbi szövege kiváló.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.