Kövess minket -on és -en!

Ellenzéki politikusok Lengyelországban azért bírálják a rendőrséget, amiért az őrizetbe vett antifasiszta rendbontókat, és nem reagált a nacionalista jelképek megjelenésére a függetlenségnapi felvonuláson.

Számos zsidó és liberális csoport, amely támadja a felvonulást, évek óta azzal vádolja a rendőrséget, hogy a nacionalistákkal szemben kedvező bánásmódot tanúsít, míg a rendezvény ellen tiltakozókkal szemben „túl keményen” bánik.

Az antifasiszta ellentüntetők fehér rózsákat és egy „A nacionalizmus nem hazafiság” feliratú transzparenst tartottak a kezükben, mielőtt a rendőrség eltávolította őket a menet útvonalához közeli helyszínről.

Egy ellenzéki törvényhozó, Michal Szczerba, a centrista Polgári Platform párt képviselője később azzal vádolta a kormányzó Jog és Igazságosság pártot, hogy a békés tüntetőkkel szembeni bánásmódjával „elnyomó államot” hozott létre.

„Az 1944-es varsói felkelés során lengyelek ezrei haltak meg az SS nácik kezétől. Nem tudom, miért nem reagált a rendőrség az ilyen bűnös szimbolizmusra Varsóban, amely oly sokat szenvedett a második világháborúban. A demokratikus nézeteket valló tüntetőket viszont erőszakkal eltávolították” – mondta Brejza az Associated Pressnek.

Az Amerikai Zsidó Bizottság pedig elítélt egy a meneten tapasztalt „antiszemita eseményt”, ahol a szónokok a zsidókat szidalmazták. Az egyik szónok állítólag zsidók elégetéséről beszélt, a tömeg pedig válaszul azt skandálta: „le a zsidó megszállással!”

A nemzetiszocializmus népszerűsítését Lengyelországban egyébként a törvény bünteti.

Kövess minket -on és -en!

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.