Kövess minket -on és -en!

Annyit a bizonytalan források alapján is nagyobb kockázat nélkül ki lehet jelenteni, hogy a jakut származású Fenya Kornyilovában lényegesen több emberi vonás fedezhető fel, mint Rákosi Mátyásban.

A politika világa végig idegen maradt tőle, miközben szó szerint jóban-rosszban, a végsőkig kitartott a férje mellett – ugyanazokat a stációkat járta végig, mint Rákosi.

Rákosi Mátyás összesen 15 évet ült börtönben 1925–1940 között. Előbb az állami és a társadalmi rend erőszakos megdöntésére tett kísérlet miatt nyolc és fél év fegyházra, majd a Tanácsköztársaság idején játszott szerepe miatt életfogytiglanra ítélték. Mindez azonban nem okozott törést a karrierjében, sőt, paradox módon épp a börtönévek alatt vált a magyar kommunista mozgalom egyik kulcsfigurájává.

Mint politikai fogoly, szinte zavartalanul tartotta a kapcsolatot a külvilággal, „életfogytos” nagy öregként pedig minden ifjú mozgalmár átment a kezei között, és a falakon túli kommunista mozgalom ügyeiben is a börtönbeli vezetőség, a „szem” mondta ki a döntő szót. Ennek élén pedig Rákosi állt, miközben a sztálini terror sorban tüntette el a hierarchiában előtte lévő, a Szovjetunióba menekült politikusokat, ráadásul a vörös propaganda is benne találta meg a „Horthy börtönében sínylődő” hőst.

A történelem pedig szerencsés fordulatot hozott számára, amikor a Romániával szembeni területi követelések átmenetileg közelebb hozták egymáshoz Magyarországot és a Szovjetuniót. A törvények 1940-ben lehetővé tették Rákosi feltételes szabadon bocsátását, a magyar hatóságok így Moszkvának kedvezve átadták őt a Szovjetuniónak – arról persze igyekeztek gondoskodni, hogy soha többé ne térhessen haza.

Ha nem is a legnyomorultabb körülmények között, de a későbbi diktátor azért mégiscsak a szegedi Csillagban ült – abban a tudatban, hogy élve már nem hagyhatja el a komplexumot –, így hát nem csoda, hogy miután 1940 novemberében Moszkvába érkezett, innen egyből a barvihai szanatóriumba vonult pihenni. Itt ismerte meg későbbi feleségét, a jakut származású Feodora Fjodorovna Kornyilovát, becenevén Fenyát. Rákosi 48, a nő 38 éves volt ekkor.


Lényegesen több emberi vonás

Feodora Fjodorovna Kornyilova portréját nehezebb megrajzolni, mint a férjéét, mivel a levéltári forrásokat szinte teljes egészében nélkülözni kell. Esetében bizonytalan, sokszor egymásnak is ellentmondó visszaemlékezésekkel találkozunk a kortársak és a családtagok részéről, ám a történész szerint annyit nagyobb kockázat nélkül ki lehet jelenteni, hogy Fenya Kornyilovában lényegesen több emberi vonás fedezhető fel, mint a férjében, a politika világa végig idegen maradt tőle.

Oljokminszkben született 1903-ban jakut értelmiségi családban: édesapja, Fjodor Grigorjevics Kornyilov etnográfus, zeneszerző, népdalgyűjtő volt. Fenya is egyetemet végzett, jogot tanult Moszkvában, majd az ügyészségen dolgozott, később az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bíróságán. Mindeközben pedig a Komintern végrehajtó bizottságának alkalmazottja, illetve a Bírák és Ügyészek Országos Szakszervezetének elnöke volt – magyarán elmondhatjuk, hogyha nem is kimagasló, de mindenképpen szép karriert futott be a szovjet kommunista világban.

Amikor Rákosival a szanatóriumban megismerkedett, Fenya férjnél volt, a katonatiszt Andrej Pahamovval egy fiút neveltek, akinek egy kínai kommunista iránti tiszteletből a Li nevet adták. Később Levre „oroszosították”, családi körben pedig mindvégig Ljovának szólították.

Nem lehetett közös gyerekük

Rákosi Mátyás neve feltehetően nem volt ismeretlen Kornyilova előtt. Vlagyimir Krjucskov, a KGB volt elnöke szerint ő vezette az egyik olyan bizottságot, amely Rákosi kiszabadításán munkálkodott „Horthy börtönéből”. A szanatóriumi találkozásból szerelem lett, a nő Rákosi kedvéért elhagyta a férjét, 1942-ben pedig össze is házasodtak.

Egyes vélemények szerint a zsidó származású kommunista mozgalmár választásában komoly szerepet játszhatott, hogy Fenya keleties arca, alkata nagyban emlékeztette Rákosit a saját anyjára.

Ő maga ezt írta házasságkötéséről 1945-ben: „Moszkvában feleségül vettem a Bírák és Ügyészek Országos Szakszervezetének elnöknőjét, aki maga is ügyész. Tehát még a feleségem is azok közül került ki, akiktől életemben a legtöbbet szenvedtem. Ez azonban nem zavarja családi életünket”.

Lit együtt nevelték, de családi idillről túlzás lenne beszélni: a fiút kadétiskolába adták, katonatiszt lett. Önálló férfiként hol feltűnt a család mellett, hol távolabbra került, Rákosiék hazaköltözésekor ő a Szovjetunióban maradt, de többször is járt látogatóban Magyarországon.

Rákosinak egyébként az illegalitásban élő testvérhúgának, Rákosi Hajnalnak a Vlagyimir nevű fiáról is gondoskodnia kellett, akit közvetlenül a háború kitörése előtt csempésztek ki a Szovjetunióba. Hivatalosan örökbe fogadták, de őt is hamar kollégiumba adták.

Tudjuk, hogy nagyon szerettek volna közös gyereket, ez ügyben Magyarországon még orvoshoz is jártak, ám a kívánt gyermekáldás elmaradt.

Rákosi unokahúga, Kardos Éva írta le, hogy magánbeszélgetéseiken Fenya ezért a magyar orvosokat vádolta szabotázzsal, mondván sokan térnek haza Nyugatról, sok az ellenség Magyarországon, és azt tudakolta, vajon az ő orvosának vannak-e nyugati kapcsolatai.

A négy fal között élt

Rákosi Mátyás a Vörös Hadsereg árnyékában és Sztálin támogatásával a háta mögött már azzal a tudattal tért haza 1945-ben, hogy a hatalom megszerzése gyakorlatilag csak idő kérdése. Felesége több hónapos késéssel követhette, szovjet állampolgársága okán ugyanis nem volt egyszerű a kiutazása a háború utáni ínséges időkben: egy ízben már a repülőgépről szedték le, mert a munkahelye igényt tartott rá.

Az idegen országban, amelynek rövidesen teljhatalmú ura lett a férje, Fenya Kornyilova nem vált „first ladyvé”. Szorgalmasan tanult magyarul, viszonylag jól elsajátította a nyelvet, de mivel Rákosi belemerült a politikába, így sokat volt távol, az asszony pedig többnyire a négy fal között élte életét. Sokszor panaszkodott arra, hogy unatkozik, és miután 1947-ben egy alkalommal eljutott Londonba és Párizsba, hosszú ideig táplálkozott ezekből az élményekből.

Nem vette fel a magyar állampolgárságot, és nem folyt bele a politikába, olyan tisztségeket viselt csak, mint a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének díszelnöke vagy a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnökségi tagja.

Segítette diáktársait

Teljes tétlenségre azért nem kárhoztatta magát, ugyanis 1948-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola kerámia szakára, és ezáltal mi is némi bepillantást nyerhetünk a jellemébe. A visszaemlékezések szerint, bár sokkal idősebb volt a többi hallgatónál, igyekezett beilleszkedni a csoportba, ahol soha nem politizált.

Autó vitte a főiskolára, és testőrök kísérték, de Fenya nemcsak hogy nem élt vissza helyzetével, hanem pozícióját igyekezett arra felhasználni, hogy segítsen a többieken. Amikor például látta, mennyire szegényesen étkeznek, rendszeresen vitt nekik élelmiszert, de olyan is előfordult, hogy kirándulást szervezett a csoporttársainak.

Egyébként pedig volt érzéke és tehetsége a kerámiadíszítéshez, stílusa jellegzetesen keletinek mutatkozott, aprólékos részletességgel kimunkált, miniatúraszerű motívumokat festett. Szoros barátságot ápolt Kovács Margittal, aki akkor már elismert keramikusművész volt, 1948-ban Kossuth-díjat is kapott. A Lóránt utcai Rákosi-villában külön keramikusműhelyt rendeztek be Fenya számára, égetőkemencével. A főiskola elvégzése után a Herendi Porcelángyár művészeivel dolgozott együtt a gyár budapesti telepén.

1954-ben az Iparművészeti Múzeum herendi kiállításán az ő munkáit is bemutatták. A kritika a következőt írta róla:

Rákosi Mátyásné poétikus hangulatú, zöld alapon virágos vázáin, erdei bogyós és lepkés készletén, gyümölcsös készletén, madaras tányérjain a mai herendi festők »kevéssel sokat mondani« törekvése nyilvánul meg.

Kitartott mellette jóban-rosszban

Nem lehet pontosan felmérni, hogy Fenya Kornyilova Rákosi feleségeként mennyit tudott, mit érzékelt férje és annak vezetőtársai ámokfutásából, a terrorból, az ország tönkretételéből. Meggyőződéses kommunistaként nyilván nem kérdőjelezte meg a hivatalos narratívát, világlátása aligha különbözött Rákosiétól. Mivel azonban távol tartotta magát a politikától, alakja kevésbé ismert, és a róla őrzött kép is kevésbé negatív. Férjét maximum egyes családi ügyekben befolyásolhatta.

Amikor Rákosi Mátyásnak 1956 nyarán el kellett hagynia Magyarországot, természetesen a felesége is vele tartott Moszkvába. Míg Rákosi életében soha többet nem lépett magyar földre, ő október elején még visszatérhetett a függő ügyeik elintézésére.

Fenya végig kitartott a férje mellett, szó szerint jóban-rosszban: ugyanazokat a stációkat járta végig, mint Rákosi.

Az emigrációban az asszony igyekezett minél többet segíteni a férjének. Előfordult, hogy a cenzúra megkerülése érdekében ő levelezett a rokonokkal, ennek következményeként a Rákosival szemben alkalmazott tiltásokat idővel rá is kiterjesztették a magyar hatóságok: leveleit nyitott borítékban a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül kellett eljuttatnia Magyarországra.

A dolog pikantériája, hogy a magyar pártvezetés ezt a döntést egy szovjet állampolgárral szemben hozta, aki felett valójában nem volt joghatósága.

Az utolsó pillanatig

Saját kapcsolatrendszerét is igyekezett mozgásba hozni helyzetük megváltoztatása, javítása érdekében, többször fordult írásban a szovjet hatóságokhoz, pártszervekhez. Kihasználta, hogy Rákosinál valamennyire szabadabban mozoghatott az ország területén, néhányszor elutazott Moszkvába, hogy felkeresse a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságán dolgozó egykori ismerőseit, de minden próbálkozása kudarcba fulladt.

A „legmesszebb” 1964 februárjában jutott, amikor Mihail Szuszlov, az ideológiai ügyekért felelős KB-titkár, a párt szürke eminenciása fogadta. Komoly eredményt nem tudott elérni, mindössze egy szanatóriumi beutalót sikerült szereznie, viszont ettől kezdve ő is csak engedéllyel hagyhatta el száműzetésük aktuális helyszínét, Tokmakot.

A házaspár utolsó közös éveit kisnyugdíjasként élte: a háztartást vezették, orvosi vizsgálatokra és kezelésekre jártak, amelyikük éppen jobb erőben volt, igyekezett ápolni a másikat. Amikor Rákosi 1970 decemberében kórházba került, Fenya minden idejét mellette töltötte, amit a kezelések és a kórház látogatási rendje megengedtek. Leveleiben szinte naponta tudósította a családot férje állapotáról, még az utolsó napokban is kérte, kövessenek el mindent, hogy a nagybeteg Rákosi hazakerülhessen Magyarországra. Mint írta: „Ez talpra állítaná őt.”

1971 februárjában személyesen részt vett Rákosi szűk családi körben – és jelentős rendőri jelenlét mellett – megtartott búcsúztatóján a farkasréti temetőben, akkor járt utoljára Magyarországon. Élete hátralevő részét szerény körülmények között élte le Moszkvában: Rákosi után nem kapott özvegyi nyugdíjat, saját járandósága pedig havi 120 rubelre rúgott, ami bár nem volt magas összeg, önmagában nem számított kevésnek. Az 1970-es évek elején a kolhoztagok minimális nyugdíja 20, az ipari munkásoké 45 rubel volt.

Feodora Fjodorovna Kornyilova 1980-ban hunyt el Moszkvában.

Kövess minket -on és -en!

A rendőrök elfogták két feltételezett kivitelezőjét a hétfőn történt józsefvárosi rajtaütésnek, ahol öt-hat kapucnis, feketébe öltözött aktivista vette kezelésbe a Fáklya nevű szélsőséges baloldali szervezet vetítését a józsefvárosi „Kesztyűgyár” nevezetű közösségi házban.

Fajvédő nemzetiszocialisták jelentek meg amerikai Connecticut állambeli Ritzy Greenwich-ben, hogy a fehér emberek elleni rasszista erőszak miatt tiltakozzanak.

Körülbelül három és fél év börtönbüntetésre ítélték pénteken egy amerikai fehér fajvédő csoport vezetőjét, aki elismerte, hogy online halálos fenyegetést tett közzé egy brooklyni újságíró ellen azért, hogy az leálljon a csoport rágalmazásával.

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

Egy Simon Knittel antifaiszta összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szélsőséges szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül kisajátítsák a hazafias jelszavakat.

A bolsevik Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, de a Keleti-Kárpátokban az Árpád-vonalat nem tudta áttörni a magyar és német védők szívós ellenállása miatt.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

Ugyan német és a magyar uralkodó 1463-ban Bécsújhelyen egyezményt kötött, csak idő kérdése volt, hogy mikor vonul fegyverrel egymás ellen a közép-európai regionális hatalmi ambíciókat dédelgető I. Mátyás magyar király és a magyar trónra is igényt tartó III. Frigyes német-római császár. 

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

Az olasz legfelsőbb bíróság, a semmítőszék foglalt állást az olasz szélsőjobboldali, hazafias csoportok találkozóin, megemlékezésein országszerte használt köszöntési formáról.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügy-miniszter közös közleményt adott ki arról, hogy tiszteletben tartják Magyarország szuverenitását, és nem avatkoznak bele a letartóztatásban lévő olasz antifa-terrorista ellen zajló eljárásba.

A német hazafit a rendőrség szerint „a migránsok elleni gyűlölet vezérelte”, külföldről származó, invazív hátterű szomszédait akarta felrobbantani.

Évtizedekig agyonhallgatták a világtörténelem legsúlyosabb, legtöbb – 9343 – áldozatot követelő hajókatasztrófáját, a Wilhelm Gustloff 1945. január 30-án történt megtorpedózását.