Kövess minket -on és -en!

A Karlsruhe nevezetű könnyűcirkáló 1940 áprilisában részt vett a Norvégia elleni intervencióban, ám amikor útnak indult hazafelé Kristiansandból, torpedótalálat érte.

A legénységet evakuálták, és a hajót végül maguk a németek süllyesztették el, nehogy a titkos haditechnika az ellenség kezébe kerüljön. Azóta pihen a tengerfenéken majdnem félezer méteres mélységben, mintegy 24 kilométerre a parttól. Ráadásul alig 15 méterre egy több mint 40 éve működő víz alatti elektromos kábeltől.

A Karlsruhe sorsa benne van a történelemkönyvekben, ám ez idáig senki sem tudta pontosan, hogy hol süllyedt el a hajó – mondta Frode Kvaloe, a Norvég Tengerészeti Múzeum kutatója.

A szakembereknek a hajótestről készített képek és hanglokátoros felvételek alapján sikerült azonosítaniuk a cirkálót. Jellemző a roncs állapotára, hogy azon még a horogkereszt is jól látszik. Az 1920-as években épített német hajóra a nemzetiszocialista hatalomátvétel után került fel a Nagynémet Birodalom jelvénye, amely a norvég NRK közszolgálati televízió felvételein is kivehető.

Kövess minket -on és -en!

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.