Kövess minket -on és -en!

Az óriási kereslet miatt újranyomtatják Adolf Hitler Mein Kampf című politikai kiáltványának "kritikai megjegyzésekkel" ellátott kiadását, amely pillanatok alatt elkelt január 8-i megjelenése után.

(MTI)

"A kötet, ugyanúgy, mint bármelyik könyv, kapható lesz, de a nem mindennapi körülmények miatt várakozási időre kell számítani" - mondta a kétkötetes, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott művet kiadó müncheni Kortárs Történelmi Intézet szóvivője. Mivel már a kötet piacra kerülése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeti négyezer példány nem elégíti ki az igényeket, máris elkezdték utánnyomni a Christian Hartmann történész vezetésével készített lábjegyzetekkel ellátott könyvet.

A kötetre mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett.

Sajtóértesülések szerint az 59 euróba (18 651 forint) kerülő könyv egy példányát már tízezer euróért árulják az Amazon németországi honlapján. Az először 1925-ben megjelent könyv szerzői jogait a nemzetiszocialista Németország összeomlása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását.

Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos cionista történész dolgozott három éven át.

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: az úgynevezett "szakértők" magyarázataival triplájára duzzasztott kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt".

Kövess minket -on és -en!

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg.