Kövess minket -on és -en!

Eltávolítottak egy jobb karját fellendítő atlétát ábrázoló bronzszobrot az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől, az alkotás a stadionon belül kapott helyet – jelentette a NlTimes hollandiai hírportál.

A stadion vezetősége azért döntött az áthelyezés mellett, mert valamiféle közelmúltbeli „történelmi kutatások” kimutatták, hogy a „náci karlendítésre hasonlító köszöntés nem az ókori római kultúrkör, hanem a fasizmus és a nácizmus hagyományaira vezethető vissza”– írja a holland lap nyomán az MTI.

A három méter magas alkotást Gra Rueb holland szobrász készítette 1928-ban, az amszterdami nyári olimpia évében, öt évvel Adolf Hitler németországi hatalomra kerülése előtt. A jobb kar fellendítésével történő köszöntést az olimpiai üdvözlés szimbólumaként Pierre de Coubertin francia báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója vezette be az 1924-es párizsi olimpiai játékok alkalmából, amikor Hitler éppen börtönben ült, az NSDAP pedig marginális pártocska volt még, ezért teljesen hamis a mostani nácitalanító indoklás.

A nevezett „történelmi kutatások” szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy az ókori Rómában így köszöntötték volna egymást az emberek. A kutatók azt állapított meg, valószínűleg a közvetlenül a szobor eltávolításához való indoklásnak szentelve a kutatásuk eredményét, hogy a kinyújtott karú üdvözlet eredete Jacques-Louis David francia festőművész a „Horatiusok esküje” című, 1784-ben készült festményére vezethető vissza. A festő azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy fiktív római testvérpár a harcba indulás előtt fellendített jobb karral esküt tesz apjának. Ezt a gesztust Benito Mussolini olasz fasiszta vezető 1922-ben magáévá tette, később pedig a német, illetve bármilyen nemzetiségű nemzetiszocialisták, fasiszták alkalmazták üdvözletként. A második világháború után a lendítésre emelkedő karral tisztelgést, mint testmozdulatot több helyen betiltották, ami egészen groteszk.

Az olimpiai stadion alapítványának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy „a szobor alkotója, Gra Rueb nem rossz szándékkal készítette a szobrot, de fontos megérteni a történelmi összefüggéseket. Ez a gesztus nem illik az általunk képviselt eszmékhez, ezért úgy döntöttünk, hogy eltávolítjuk a szobrot a stadion bejárata elől”. A szobrot a stadion belsejébe helyezték át egy tábla kíséretében, amely szájbarágósan elmagyarázza a politikailag korrekt narratívát és a „vitatott” karmozdulat történeti összefüggéseit a zsidóliberalizmus szemüvegén át.

A NOS holland zsidó-liberális hírlap reagálásában szervilisen leszögezte: a szobrot már korábban át kellett volna helyezni, de az elmozdítása azért késett, mert egy 19. és 20. századi építészeti örökség megőrzése mellett elkötelezett egyesület, a Cuypers Társaság fellebbezést nyújtott be ellene. Az egyesület jogosan felháborodott véleménye szerint a szobrot illegálisan és nagyon gondatlan módon távolították el, és bejelentette, hogy kérvényt nyújtanak be az önkormányzathoz, hogy helyezzék vissza az alkotást az eredeti helyére.

Kövess minket -on és -en!

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.