Kövess minket -on és -en!

Egy argentin étterem az „Anna Frank” hamburgerük mellé sajtos és szalonnával bevont „Adolf” névre keresztelt sült krumplit kínált, amíg be nem támadták a helyi zsidók.

A Santa Fe tartomány Rafaela nevű kisvárosában található helyi étterem, a Honky Donky a mongol uralkodó Dzsingisz kánról, a kínai kommunista forradalmárról, Mao Ce-tungról és az olasz fasiszta vezérről vagyis a Ducéről, Benito Mussoliniről elnevezett ételek mellett az étlapon a következőket is kínálja:

Anna Frank-burger Adolf-krumplival.

Ariel Rosenthal, a Rafaelai Zsidó Hitközség képviselője a helyi médiának elmondta, hogy márciusban értesültek először a jópofa marketingkampányról, és hogy beszéltek a tulajdonosokkal, akik azt mondták, hogy eltávolítják a menüválasztékot, de aztán mégsem tették.

„Nem értjük a késlekedést. (...) Mélységesen sajnáljuk ezt az incidenst, és reméljük, hogy az ügyet átgondolják” – nyilatkozta Rosenthal.

Nem sokkal később a Honky Donky a helyi média által közzétett képernyőfotók szerint bocsánatot kért a menükért az Instagram-sztorijában, és bejelentette, hogy a tételeket „a béke és az emberi jogok védelmezőiről” fogják átnevezni, mint például „Mahatma Gandhi, Martin Luther King, Dalai Láma, Barak (sic) Obama, Teresa de Calcuta, Carlos Mujica, Nelson Mandela, Mijail (sic) Gorbacsov, Juan Pablo II, és mások”.

Kövess minket -on és -en!

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.