Kövess minket -on és -en!

A német független, objektív, tényfeltáró sajtó naponta riogatja olvasóit a jobbról leselkedő veszéllyel. Nácik a hadseregben, nácik a rendőrség kötelékében, az ultrajobb terror ott bujkál minden sarokban.

Igaz, politikailag motivált bűncselekményeket az Antifa és más baloldali anarchista csoportok követnek el, az viszont nem fér bele a napi PC-be. Ám a politikai korrektség most ismét szenvedett egy kis törést, mivel kiderült, hogy egy zöldpárti politikus hazudott, amikor azt állította, hogy „neonácik” törnek az életére.

Manoj Subramaniam, Észak-Rajna-Vesztfália egyik zöldpárti politikusa az elmúlt hónapokban több tucat feljelentést tett a helyi rendőrségen, hogy „neonácik” életveszélyesen megfenyegették, sőt autóját is több ízben megrongálták. A bevert szélvédő, a gépkocsira festett horogkereszt valóban azt a látszatot keltette, mintha a Srí Lankáról származó liberális politikus valóban komoly veszélyben lenne. Igaz sokaknak feltűnt, hogy a horogkereszt fordítva van felmázolva az autóra és inkább az indiai szvasztikára hasonlít. Nem igazán hihető, hogy német nemzetiszocialista fiatalok halmozottan ilyen szarvashibát követnének el a jól ismert hazafias szimbólummal.

Borotvapengék a postaládában, SS-rúnák a bejárati autón és halálos fenyegetések telefonon, ilyen és ehhez hangzatos dolgokkal állította be magát áldozatként Subramaniam. A liberális oldal boldog volt, hogy végre van valami kézzelfogható bűnjelük a sötétben ólálkodó barna hordákról. A balliberális oldal egy emberként „szolidarizált” az invazív bevándorlóval, a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal pedig nyomozott.

Az eredmény hamar meg is lett és elég kínos volt a Zöldpártnak. Az ügynöki megfigyelések kiderítették, hogy Subramaniam saját maga rongálta meg autóját és festett „náci” jelképeket lakása ajtajára és a járdára (de még ezeket is hibásan). A telefonhívások ellenőrzése kimutatta, hogy semmilyen fenyegető bejövő hívás nem volt, sőt gyanús ismeretlen hívások sem, például feltöltős mobilokról. Minden beszélgetést beazonosítottak a felderítendő időszakban. A rendőrség most a politikus ellen kezdett el nyomozni, hogy kiderítse mi volt a szándéka a hatóság és a közvélemény félrevezetésével, habár józan paraszti ésszel sem nehéz kitalálni.

A megbukott politikus végül lemondott mandátumáról és kilépett a Zöldpártból. Érdekes módon a balliberális sajtó nem hozta címlapon a történetet.

Kövess minket -on és -en!

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.