Kövess minket -on és -en!

Októberben megkezdik a kiemelését azoknak a második világháborús német hajóroncsoknak a Duna szerbiai szakaszán, amelyek a jelenlegi nagyon alacsony vízállás miatt ismét felszínre kerültek.

A hajómaradványok nyolc évtizede nehezítik a közlekedést a Vaskapu-szorosnál. Korábbi sajtóbeszámolók szerint vannak, amelyekben még mindig több tonna robbanóanyag található.

Legalább húsz hajó található a román határhoz közeli Prahovónál a Dunában, ezek közül most három vált szinte teljesen láthatóvá, a vízből egy árbóc, a fedélzet és a raktér egy része is kilátszik.

Nem először fordult azonban elő, hogy az 1944-ben elsüllyedt hajók felszínre kerülnek, ez minden alkalommal megtörténik, amikor huzamosabb ideig nagyon alacsony a Duna vízszintje, legutóbb 2017-ben volt nagyon alacsony a vízállás, akkor is láthatóvá váltak a roncsok – írta meg az MTI.

Walter Stettner Ritter von Grabenhofen altábornagy parancsára a német haderő 1944. szeptember 5. és 7. között a német Fekete-tengeri flotta 177 hajóját süllyesztette el, amikor az a Vörös Hadsereg elől vonult vissza.

A hajóroncsok az utóbbi majdnem nyolc évtizedben megnehezítették a folyami hajózást a Vaskapu-szoros utáni szakaszon, a hajókon ugyanis még fel nem robbant gránátok is vannak, illetve a roncsok – még magas vízállás mellett is - ellehetetlenítik a hajózást bizonyos részeken. A roncsok miatt a folyó hat kilométeres szakaszán csak egy szűk, 50 méteres csatornán lehet hajózni, ezért a szembejövő hajók gyakran több órát is várakoznak, kerülésre vagy kitérésre ugyanis nincs lehetőség. A navigációs térképeken a Duna szerb–román határon található szakaszát fehér színnel jelzik, ami azt jelenti, hogy feltérképezetlen területről van szó. A prahovói kikötőt is csak néhány éve aknamentesítették.

Az utóbbi tíz évben többször is felmerült, hogy kiemelik a második világháborús hajókat a folyóból, ám ez mindeddig nem történt meg pénzhiány miatt. Nemrég azonban Veljko Kovacevic közlekedésügyi segédminiszter bejelentette, hogy októberben megkezdik a hajóroncsok kiemelését, és erre az Európai Uniótól, valamint a Természetvédelmi Világalaptól kap pénzt Szerbia. A legalább öt évig tartó projekt összköltsége a becslések szerint 32 millió euró.

A segédminiszter tájékoztatása szerint a nyolcvanas években a román fél már megpróbált egy hajót kiemelni, ám az felrobbant és két ember halálát okozta. A mai műszaki fejlettség azonban már lehetővé teszi, hogy feltérképezzék, pontosan hol is találhatók a fel nem robbant lövedékek, és azokat hogyan lehet a legjobban megközelíteni. Éppen a megközelítés veszélyessége akadályozta eddig a színesfémtolvajokat és kincskeresőket, hogy a roncsokba bújva fosszák ki a nyolc évtizedes maradványokat.

A tervek szerint azért tarthat majd öt évig a feltárás, mert a hajókat darabokra kell vágniuk a búvároknak. Amikor robbanószerhez érnek, akkor azt előbb hatástalanítani kell, és csak utána folytatódhat tovább a munka. A tervek szerint a hajók egyes részei a műemlékvédelmi intézet felügyelete alá kerülnek, de a folyóparton egy hadi kiállítást is kialakítanak, amely vonzó lehet a turisták számára is.

A hajó- és más úszójármű-maradványok a Vaskapu-szoros öt kilométeres körzetében helyezkedhetnek el, így nem csak egy ponton kell eltávolítani a roncsokat. Egyelőre csak a legkritikusabb szakaszokat tisztítják meg, hogy a közlekedést lehetővé tegyék a Vaskapu II. vízerőmű környékén. Emellett eltávolítanak egy olyan hajót is, amely ugyan nem akadályozza a közlekedést, ám az utóbbi időben elkezdett belőle folyni az üzemanyag, amely veszélyezteti a folyó ökoszisztémáját.

Kövess minket -on és -en!

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.