Kövess minket
-on és
-en!

Forrás: Bundesarchiv
Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.
Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.
Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.
Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat.
A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.
Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.
Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.
A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.
Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.
A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.
„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.
A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.
A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.
2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.
"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."