Kövess minket -on és -en!

A hétvégén New Yorkban megtartott ENSZ közgyűlésén találkozott Angela Merkel német kancellár Zuckerberg Facebook-főnökkel és kérte,

hogy a facebook következetesen lépjen fel a másként gondolkodókkal szemben. A cenzúrával Merkel valószínűleg népszerűségének zuhanását szeretné megállítani.

A facebook bejelentette, hogy lépéseket tesz az úgynevezett gyűlöletbeszéd tartalmak ellen. „Úgy gondolom, hogy kell ezen dolgoznunk” – idézte a facebook vezér szavait a Medien-Newsletter media.de oldal.

A szövetségi kormány már egy hete követelte a platformtól az erősebb fellépést az neki nem tetsző véleményekkel szemben. Hétfőn egy külön munkacsoport ülésezett a berlini igazságügy minisztériumban. A találkozón többek között részt vettek a facebook, a google és a twitter képviselői, mivel a német elképzelés szerint a szűréseket rájuk is ki kell terjeszteni. A cikk arra nem tér ki, hogy pontosan mit deklarálnak ellenséges tartalomnak, de az egész főleg annak tudatában érdekes, hogy a Facebook alapvetően is nagyon magas szinten cezúrázza a tartalmait és a "politikailag nem korrekt" véleményeket, azonban a német szövetségi kormány ennél erősebb szűrőt követel.

A német társadalom jelentős része máris hevesen bírálta az intézkedéseket, a szólásszabadság megvonásával bélyegezve a merkeli politikát, magát Angela Merkelt pedig a volt szocialista Németországból származó diktatórikus vezetőnek aposztrofálták.

Mint azt korábban megírtuk Jan-Philipp Albrecht a Zöldek Európa Parlamenti szóvivője a közösségi platformok (Facebook, Twitter) erősebb felügyeletét követelte Brüsszelben, melyhez szerintük egy olyan egyedülálló rendőrségi részleg létrehozása szükséges, amely a különböző fórumokat, illetve közösségi platformokat szisztematikusan ellenőrzi, és annak büntetőjogi következményeit – határokon átnyúlva is- érvényre juttatja. Ehhez EU szerte  egyöntetű törvényi előírásokra van szükség, amelyek szabályozzák, hogy a közösségi oldalakon mit szabadjon leírni.

(nkf.blogstar.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.