Kövess minket -on és -en!

"A Twitter fennállása egyik legfontosabb döntését hozta meg, és törölte Donald Trump fiókját, miután úgy ítélték meg, hogy az veszélyt jelenthet a társadalomra." (index.hu)

Ízlelgessük ezt a hírt, nézegessük, innen is, onnan is, és próbáljunk vele megbarátkozni. Mert ez olyan, mint valami harsona!

Igen. A harsona meg lett fújva, a harsona, mely jelzi az új korszak hajnalát.

"A Twitter bejelentette, hogy végleges tiltást kap Trump fiókja, miután úgy ítélték meg, hogy annak használata további erőszakot szülhet az emberek között.

Ezzel Trump egy újabb nagy csatát veszítettel, de egyúttal sok szimpatizáns dühíthetett fel az esemény. A Twitter legutóbb két olyan bejegyzést is talált az elnök részéről, amik átlépték a határt, miközben Trump a támogatóit éltette, valamint megerősítette, nem vesz részt Joe Biden beiktatásán.

A Twitter szerint a beiktatással kapcsolatos bejegyzés is abba a kategóriába sorolható, hogy Trump nem ismeri el a választásokat, és a végeredmény nem jogos."

Na, álljon meg a menet!

A twitternek a törvényeket kell betartania, nem pedig törvényeket hozni és ítélkezni.

Lássuk be, a XX. századi diktatúrák elmaradott, régi vágású demokráciák a modern tech cégek uralmához képest.

Már elnézést, de Hitlertől Mussolinin át Salazarig, az összes jobboldali diktátorra emberek szavaztak. Rájuk élő választópolgárok adták le a voksukat (nem úgy, mint Bidenre ugyebár). Ezek mögött a diktátorok mögött mégiscsak volt népképviseleti felhatalmazás. De még a kommunistákra is választópolgárok szavaztak. Az más kérdés, hogy csaltak, és a kékcédulás választáson – noha Rajk László belügyminiszter kissé besegített -, így is csak a szavazatok 22 százalékát sikerült kiügyeskedni 47-ben.

De ebből a szempontból ez mellékes.

Rákosi, Mussolini, sőt még bolsevik párt mögött is állt némi demokratikus vagy látszat demokratikus felhatalmazás.

A twitter, a facebook az instagram a google és a youtube mögött mi áll?

Dührohamot kapok, amikor valaki azzal érvel, hogy a facebook magáncég azt csinál, amit akar ("minek jött ide?"). Főleg, mert legtöbbször olyanok teszik, akik, ha egy étteremben "valakiket" nem szolgálnak ki, vagy egy szórakozóhelyre nem engednek be "valakiket", akkor sosem érvelnek azzal, hogy magáncég, azt csinál, amit akar. Persze, az a kérdés, hogy kik azok a "valakik".

Nem házaspárnak nem kiadni franciaágyas szobát (csak sima kétágyast) = meghurcolás, csőd, perek (Anglia).

Bizonyos esküvői tortát nem megsütni= meghurcolás, perek, stressz a Legfelsőbb Bíróság döntéséig (USA).

Kitiltani a leszbikus tulajdonosok vegán cukijából azokat, akik HC Strache szavazói, az utcán egy táblára kiírva lenácizni őket= hipp, hipp, hurrá, az haladó és demokratikus (Bécs).

A FB olyan, mint a posta, csak közvetíti a mások által előállított tartalmat. Mi lenne, ha a posta kijelentené, hogy mostantól az xy párt/szervezet/stb leveleit nem hordja ki, mert neki nem tetszik a párt/szervezet/stb. mondanivalója?

Sőt, mi lenne, ha az elmű/tigáz/telekom/MÁV/ stb. kijelentené, hogy bizonyos ideológiai nézetekkel nem utazhatsz, bizonyos ideológiákat képviselők nem szállhatnak fel a vonatra, és azoknak nem jár térerő?

És a szólásszabadság meg egyenlőség bajnokai szinte ujjonganak:

"Magatartás elégtelen – sarokba állították Donald Trumpot." (index.hu)

"A YouTube tovább folytatja a küzdelmet a félretájékoztatás ellen, méghozzá azzal, hogy ideiglenesen minden olyan felhasználót kitilt a rendszerből, aki hamis információkat terjeszt az amerikai elnökválasztással és annak végeredményével kapcsolatban." (HVG)

Mégis, ezek mit képzelnek?

Megismétlem, a XX. század véres diktátorai elmaradott, régi vágású demokraták a modern tech cégekhez képest.

Ha ma csinálnék punkzenekart, így nevezném el: Független tényellenőrzők.

Benne van a korszak lényege.

Kövess minket -on és -en!

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.