Kövess minket -on és -en!

Van az a sunyi megoldás – ezt a liberálisok szokták alkalmazni –, hogy ha van valami napnál világosabb, egyértelmű alapvetés, és azt valaki állítja, akkor úgy idézik, hogy elébiggyesztik: „szerinte”.

Ettől az olyan lesz, mintha az illető képzelegne vagy handabandázna.

„XYZ szerint vizet kell innunk nyári forróság alatt.” „XYZ szerint nem szabad idegeneket beengedni a házba, és kulcsra kell zárni az ajtót.”

Most Orbán tusványosi beszédét látta el ezzel a sajtójuk.

„Orbán szerint a veszélyek korába léptünk, és korábban megrendíthetetlennek hitt oszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak.” (Telex.hu)

„Szerinte addigra eljön az idő, hogy a nyugat-európai városok lakóinak több mint fele nem európai származású lesz, ezért itt lépéseket kell tenni, hogy a fajok keveredése ne történhessen meg.” (444.hu)

És itt el is érkeztünk az új liberális hiszti lényegéhez. A miniszterelnök kimondott egy szót.

Nem, nem azt, hogy WTF vagy nem testi funkciókkal és legősibb női szereppel kapcsolatos kifejezés, annak szerintem inkább örültek volna, hanem egy hárombetűs főnév hangzott el a miniszterelnök szájából: faj.

És itt vége a világnak. Posztok és cikkek tucatjai születnek, és a világ holnaptól már nem ugyanaz, mint ma.

„A kultúrák együttéléséről, a kultúrák keveredéséről, a kultúrák megőrzéséről lehet is és kell is szabadon, polkorrekt korlátok nélkül beszélnünk. Az emberi faj viszont egy és oszthatatlan. Mindannyian egyenlő méltósággal születünk a Földre. Ha az emberi faj egységét és oszthatatlanságát megkérdőjelezzük, onnan egyetlen logikai lépés csak az emberiség felosztása alsóbb- és felsőbbrendű fajokra.”
– posztolta Schiffer András a Facebookon.

Nos, ez nyilvánvaló képtelenség. Ha azt mondom, hogy a gesztenyepürében nincs helye a mustárnak és a ketchupnak, az nem azt jelenti, hogy a mustár alsóbbrendű, pusztán nem ott a helye. És a zokni meg a tangabugyi sem tehető az evőeszközök közé, nem azért, mert a tangabugyi alacsonyabb rendű, vagy nincs rá szükség, pusztán nem ott a helye.

Attól, hogy egyes népcsoportoknak itt, Európában nincs helye, attól nem „alacsonyabb rendűek”. Gondolom a földszinten lakó Géza bácsi sem alacsonyabb rendű, attól még sincs helye a nappalimban, vagy az asszony hálószobájában.

A kultúrákhoz igenis emberek tartoznak. És az emberek népcsoportokat alkotnak. A faj szónak pedig van egy tudományos, modern, és van egy régebbi, hagyományos értelmezése. Magyar fajról tucatnyi – nem gonosz, kiirtós, XX. századi – nagyságunk beszélt és írt, és nem rendszertani értelmezésben. (Modernebb munkák esetében ajánlanám, mondjuk Beksics Gusztáv A román kérdés és a fajok harca Európában (1895), vagy Gróf Zichy Jenő etnográfiai munkáját: A magyar faj vándorlása / Kaukazusi és középázsiai utazások, 1897.) Ellenben ha odáig eljutunk, hogy szavakat tilos kimondani, az maga a terror és a rémálom.

Mit kell azon bizonygatni, hogy nem jó, ha a fajok keverednek? Persze hogy nem jó. Hogy lenne már jó? A kutya is egy faj, mégis rossz, ha eltűnik a puli vagy az agár, és lesz minden egy kutyulék. Mennyire hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki ne értse, pont a sokszínűség érdekében kell akadályozni a keveredést.

Kell-e bizonygatni, hogy a történelemben még nem volt példa arra, hogy a nagy egységesítésből bármikor is a befogadó jól jött volna ki. Esetleg meg kéne kérdezni a koptokat, milyen érzés, hogy az egységes és oszthatatlan emberiséget jelképező arabok megjelentek az országukban, és ők most kisebbségben, megtűrt páriaként élnek, miközben az egyiptomi állami pénzeken ott pöffeszkednek azok a történelmi jelképek, amiket ők, és nem a megszállók – egységes és oszthatatlan emberiség – hoztak létre.

De felesleges is történelmi példákba bocsátkozni. Aki nem hiszi, menjen el mondjuk Svédország egy szabadon választott no-go zónájába. Ott talán meg fogja érteni, miről is van szó.

Kövess minket -on és -en!

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.