Kövess minket -on és -en!

A nacionalizmus erősödése a gazdag országokban aggasztó kihívást jelent a háború elől menekülők számára - figyelmeztette a világot az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezető Filippo Grandi a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

Grandi nemzetközi együttműködést sürgetett a probléma megoldására, amely szerinte nem kezelhető falak felhúzásával. A főbiztos elmondta: az északi országokkal arról tanácskozott, miként lehetne újra kialakítani a menedékjog egykori tekintélyét, amelyet a beözönlő migránsokkal fenyegetőző politikusok erodáltak. "A gazdag országok egyre zártabbá válnak, ezt látjuk az Egyesült Államokban és Európában is" - hívta fel a figyelmet a "populizmus és a nacionalizmus" által felnagyított félelmek hatására Grandi. Pedig "a menekültek is azért hagyják el az otthonukat, mert félnek" - tette hozzá bölcsen.

A menekültválság farvizén sok országban előretörtek a bevándorlás- és az Európai Unió-ellenes pártok és csoportok - folytatta a tanítást, hozzátéve, hogy - Donald Trump megválasztott amerikai elnök például határfallal védekezne a Mexikó felől érkező migránsokkal szemben. Grandi szerint azonban ez nem megoldás. "Falak építése helyett a megfelelő módon kellene kezelnünk ezeket a mozgásokat, és fegyelmezett, pragmatikus úton kellene törekednünk a feszültségek csökkentésére" - vélekedett. "A globális mozgalmakat definíciójuknál fogva nem lehet országonként kezelni, ezek érdekében sokkal hasznosabb lenne egy nemzetközi összefogás."

Kövess minket -on és -en!

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

„Ezzel az aláírással a német nép és a német haderő, tetszik vagy sem, a győztesek kezébe adta magát” – nyilatkozta letörten Alfred Jodl vezérezredes Dwight D. Eisenhower tábornok, a szövetséges haderők európai főparancsnokának reimsi főhadiszállásán, 1945. május 7-én.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A Német Birodalom legerősebb hadosztályai a címbéli felsorolásból kerültek ki. Az alábbi cikkünkben ezeket a hadosztályok hasonlítjuk össze, elsősorban a hadrendet, a fegyverzetet és az újításokat tekintve.

A tábori lelkész letörten lépett be a pasewalki kórház első világháborús sebesültekkel teli kórtermébe.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.