Kövess minket -on és -en!

Ez az! Az indexes és 444-es szójafiúknak most aztán minden okuk megvan a hurrázásra. Magyar Narancs-os kartársnőiknek dettó. A svédisztáni hisztero-feminista kalifátus végre jól odacsapott.

No nem az országot a világ (Britannia után) második legnagyobb szabadtéri nemierőszak-lepratelepévé változtató harmadik világbeli tesztoszteron-terroristáknak.

Szó sincs róla. Helyettük egy veszélyes nácifasiszta-rasszista provokátornak. Konkrétan egy nyugdíjas nőnek, aki a Facebookon gyűlölködött, például azt állítva, hogy „Svédország átlagos IQ-szintje össze fog omlani a bevándorlás miatt”. Ráadásul az iszlám ellen is uszított, ami pedig nyugati iszlamo-bolsevista vaginokráciákban a bűnök bűne. Ennek ellenére az elsőfokú törvényszék botrányos erélytelenséget tanúsítva, felmentette a 65 éves Chris­tinát, de a felsőbb bírói fórum utóbb dicséretesen szigorú példát statuált, és háromhavi börtönnel sújtotta.

Ez majd remélhetőleg elveszi a magafajták kedvét a gyűlölködéstől egyszer és mindenkorra, ha esetleg a bűnügyi procedúra nem lett volna elég erre. A helyi saria­rendőrség csekistái ugyanis nem kevesebb mint hatszor vonták kínpadra, és hatszor túrták fel az otthonát, elkobozva a kulcsait, a mobilját és az iPadjét. (A Kalasnyikovját és a bazookáját még keresik.) Elvetemültségét bizonyítja az is, hogy nyomozati aktája 150 oldalra dagadt (Christina åtalas för hets mot folkgrupp – åklagaren yrkar på fängelse, samtiden.nu, 2018. március 15.).

Ez alkalommal a helyi faburnuszok (a fakabátok svéd megfelelői) derekasan kitettek magukért. Nem úgy, mint két évvel korábban, amikor harmadik világbeli kulturális, szexuális és kriminális színesítők (svédül „kísérő nélküli kiskorú menekültek”) bandája megtámadta, véresre és eszméletlenre verte őt. Akkor a tetteseket nem sikerült kézre keríteni. Mondjuk, ez teljesen érthető is. Elvégre hogyan lehetne elvárni a helyi migránsbűn-palástoló apparátustól, hogy ilyen bagatell ügyekre pazarolja szűkös kapacitását, amikor sokkal fontosabb dolga is akad?

Nevezetesen a Christina-féle veszélyes gondolatbűnözők ártalmatlanítása. Szerencsére áldozatos munkájukban számíthatnak „önkéntes társadalmi segítők” önzetlen (pontosabban államilag bőkezűen dotált) közreműködésére, akiket Pavlik Morozov pajtás példája lelkesít. Ő volt az a 13 éves úttörővezető, aki feladta és hóhérkézre juttatta reakciós apját, ezért jutalmul a sztálinista propaganda szentté avatta. A svédek ma sokkal profibb módon űzik a spicliskedést, mint egykor a szovjetek. Náluk egy egész szociális hálózat szakosodott az interneten garázdálkodó állam- és nép­ellenes elemek lebuktatására.

Orwelliánus ars poeticája szerint a Näthatsgranskaren „jobb feltételeket akar teremteni a demokratikus párbeszédhez (sic!) a közösségi médiában azáltal, hogy harcol a gyűlöletbeszéd ellen”, ezért „felkutatja és feljelenti az internetes gyűlöletbeszédet a hatóságoknál”. Vezetőjük, egy Tomas Åberg nevű hivatásos spicli a jól végzett munka örömével dicsekedhet, hiszen áldozatos ténykedésük nyomán tízszeresére nőtt az online gyűlölködést szankcionáló bírósági ítéletek száma (Näthatsgranskarens skryt: Nästan 150 domar hittills, friatider.se, 2019. január 2.).

Ez valóban elismerésre méltó teljesítmény. Le a kufival előtte! Nem csoda, hogy az ország egyik vezető napilapja, az Aftonbladet a „Svéd hős” díjra jelölte, és végül csak azért esett el tőle, mert nácifasiszta-rasszista gyűlölködők nyilvánosságra hozták, hogy néhány háziállatát korábban halálra kínozta. Emiatt rendőrségi eljárás is indult ellene, de az végül kifulladt. Nyilván csak a szokásos kapacitáshiányról lehet szó, mert a sanda gyanú, hogy esetleg szándékosan szabotálták el az ügyet, egy Svédisztán-féle példás jogállam esetében fel sem merülhet.

Manapság a spicliskedés valóságos tömegmozgalommá vált a svédek körében. Következő logikus lépésként indokolt lenne hagyománytiszteletből az ország nevét Spionisztánra változtatni, az államalapító mítoszok közé pedig – az iszlamizmus és a feminizmus mellé – a spionizmust is felvenni. Összefoglaló néven ez maga a své­dizmus: a modern és progresszív svéd állam hivatalos ideológiája.

Teljesen érthető, hogy ebbe a földi paradicsomba vágyakoznak a szíriai polgárháború elől tömegesen menekülő szomáliai atomtudósok is. Számukra ez maga a dzsenna, ahol a képzettségük hasznosításán túlmenően már a földi életükben számíthatnak nemcsak hetvenkét, hanem gyakorlatilag végtelen számú szőke huri államilag garantált szexuális szolgálataira.

Ami azonban az IQ-szintre gyakorolt negatív hatásukat illeti, ebben Christinának speciel igaza van. Más kérdés, hogy vannak tények, amelyeket nem ildomos hangoztatni, mert egyesek gyűlölik hallani őket. Ezek az úgynevezett gyűlölettények. Ha például egy adott országba olyanok özönlenek tömegesen, akik körében bevett szokás az unokatestvérek házassága, akkor az adott ország átlagos IQ-szintje törvényszerűen csökkenni fog. A vérfertőző kapcsolatokból (beltenyésztésből) született gyerekek ugyanis általában kevésbé intelligensek, mint a nem beltenyésztett társaik, ahogyan az életveszélyes betegségek és fizikai torzulások kockázatának is jobban ki vannak téve (a téma bőséges szakirodalmából lásd Michael A. Woodley, Inbreeding depression and IQ in a study of 72 countries, sciencedirect.com, 2008 és Alan H. Bittles, Incest, Inbreeding, and Their Consequences, sciencedirect.com, 2015). Márpedig az iszlám szövegek kimondottan támogatják az unokatestvérek közötti házasságot, és a Svédisztánba özönlők döntő többsége muszlim.

Akárcsak a Franciaországba özönlők többsége, így az ottani évtizedenkénti négypontos IQ-csökkenés is „biológiai okokra” vezethető vissza (Dutton-Lynn, A negative Flynn Effect in France, 1999 to 2008–9, sciencedirect.com, 2015). Németországi felmérések szerint ugyanis a néger és arab bevándorlók „képességei többnyire korlátozottak”, és még az Arab-öböl menti országok elitcsoportnak számító mérnökhallgatói is kettő-négy éves lemaradást mutatnak német társaikhoz képest, az egyetemi végzettségű arab és afrikai menekültek átlagos IQ-szintje pedig alig 93 pont, képzettségi szintjük tehát a német gimnazistákénak felel meg (Ingenieure auf Realschulniveau, focus.de, 2015. október 17.). Mindettől függetlenül svéd Krisztinát fel kell áldozni a szent PC oltárán!

Gazdag István (Forrás: Demokrata)

Kövess minket -on és -en!

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.