Kövess minket -on és -en!

Állítások szerint az ukrajnai orosz invázió elől menekülő afrikai négerek „rasszizmustól szenvednek”: a harcok elől eliszkolni kívánó feketéket blokkolják a tömegközlekedésben, illetve „fegyverrel fenyegetik” őket.

Korrine Sky, brit-zimbabwei állampolgár, aki szeptember óta tanul Ukrajnában orvostudományt, azt mondta, „a helyzet tovább romlott, és olyanná vált, mint egy apokalipszisfilm: fegyveres virrasztók járkálnak az utcákon” – írja az M1 Híradó honlapja.

Korrine azt mondta, hogy a „bőrszíne miatt fegyverrel fenyegették meg a helyi fegyveresek”, miközben megpróbált megszökni az országból. A néger nő a Twitter-oldalán arra panaszkodott, hogy a román határon nem engedték egyből át és még mindig arra vár, hogy átmehessen, illetve arról számolt be, hogy néhány helyi ukrán „megfenyegette”.

Eközben Osarumen, egy nigériai állampolgár azt mondta, őt és a családját arra kérték, hogy adják át a helyüket egy Ukrajnából induló buszon: a sofőr és a katonatisztek a bőrszínükre utaltak indoklásként.

Az Afrikai Unió jelenlegi elnöke, Macky Sall, valamint az Afrikai Unió Bizottságának vezetője, Moussa Faki Mahamat hétfőn azt mondták, „különösen nyugtalanítják” őket azok a hírek, amelyek szerint a határ ukrán oldalán tartózkodó afrikai állampolgároktól megtagadják a határátlépés jogát.

A jelentésekre reagálva, az Afrikai Unió vezetői – mintha ez lenne most a legkomolyabb probléma – közleményükben azt nyilatkozták:

„Az, hogy az afrikaiakat elfogadhatatlan bánásmódban részesítik, rasszista cselekmények és nemzetközi jogot sértenek”.

Nigéria felszólította az ukrajnai és más országok határ menti tisztviselőit, hogy „bánjanak egyenlően az állampolgáraival”.

„Sajnálatos hírek érkeztek arról, hogy az ukrán rendőrség és a biztonsági személyzet megtagadta, hogy nigériaiak szálljanak fel az ukrán–lengyel határ felé tartó buszokra és vonatokra” – mondta Garba Shehu elnöki tanácsadó a közleményében.

Dél-afrikaiak egy csoportja is az ukrán–lengyel határon rekedt – közölte Clayson Monyela, az ország külügyminisztériumának szóvivője a Twitteren.

Monyela szerint Dél-Afrika varsói nagykövete a helyszínen tartózkodott, és megpróbálta átjuttatni őket, de megtagadták a nigériai állampolgárok belépését Ukrajnából Lengyelországba – írja a Daily Mail.

Kövess minket -on és -en!

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”