Kövess minket -on és -en!

Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el – nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifasiszta terroristanő, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban megjelent interjúban.

Salis az „igazságtalanság áldozatának” nevezte magát. Hangoztatta: azt kéri, hogy a vele szemben zajló bírósági eljárás „tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat”. „Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok (..) a történelem igazol engem” – fejtette ki. Úgy vélte, politikai meggyőződése miatt akarják elítélni. A terrorista bandája által randomszerűen összevert, ártatlan embereknek járó igazságszoltatásról nem kérdezték és magától sem nyilatkozott.

A La Stampa címoldalán megjelent interjú a budapesti Gyorskocsi utcai börtönben készült. Az újságíró kérdéseit és a válaszokat Ilaria Salis apja továbbította a lányával tartott beszélőkön. A napilap megjegyezte, hogy több kérdésre Ilaria Salis nem tudott vagy nem akart választ adni.

Az apa, Roberto Salis szerint lánya óvatos, mivel minden egyes szava „ellene fordulhat”, „testi épségét félti, és a bírósági tárgyalás kimenetelét sem akarja kockáztatni”.

A La Stampa megjegyezte, hogy a 39 éves nő a börtönben „alig” fogadhat látogatókat, nem olvashat újságot, és nincsen internethozzáférési lehetősége. Arról nem írtak, hogy ez nem személyre szabott, hanem más rabokhoz sem lehet berohangálni bárkinek, illetve Magyarországon a wifi-hozzáférés sem alapjog a börtönben.

Ilaria Salist tavaly február 11-én vették őrizetbe Budapesten. A vád szerint az antifasiszta bűntársaival útonálló jelleggel több embert megtámadott az utcán, és súlyosan bántalmazott. Ügyvédei számítása szerint a jövő héten hagyhatja el a börtönt, az első fokú ítéletig Budapesten házi őrizetbe kerül tizenhat millió forint óvadék fejében. Apja szavai szerint akár 24 év börtönre ítélhetik.

Ilaria Salis jelöltként indul a júniusi európai parlamenti (EP) választásokon a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) olasz pártkoalíció színeiben. Ha beválasztják az EP-be, képviselőként immunitásban részesülhet.

A nő az interjúban hangsúlyozta, hogy ha európai képviselő lesz, a rabokkal akar foglalkozni. „Fontos láttatni és szót adni a börtönök világának” – mondta.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Brandon Russellt, egy amerikai nemzetiszocialista csoport vezetőjét bűnösnek találták abban, hogy Maryland áramellátó rendszerét akarta támadni egy „terrorista összeesküvésben” – közölte az Egyesült Államok Ügyészsége.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Az argentin rendőrség letartóztatott egy férfit Buenos Airesben, aki egy nagy mennyiségű, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalomból származó eredeti fegyvert tartott a házában, amelyek a Wehrmacht és a Waffen-SS szimbólumaival voltak díszítve – közölték a hatóságok.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”.