Kövess minket -on és -en!

Az Észak-Afrikából Európába tartó menekültek között csempészik be az Iszlám Állam harcosait,

állítja a líbiai kormány egyik tanácsadója. A veszélyre már korábban is figyelmeztettek szakértők. A dzsihádisták támogatóinak leveleiből kiderült: menekültnek álcázott harcosokkal akarja elárasztani Európát az Iszlám Állam, akiknek az lenne a feladatuk, hogy ámokfutást rendezzenek, támadásokat intézzenek a kikötők ellen.

 Abdul Baszit Harun, a líbiai kormány tanácsadója most megerősítette a hírt a BBC-nek.

Azt állítja, hogy a csempészeket szállító hajók tulajdonosai számoltak be arról, hogy üzletet kötöttek az Iszlám Állammal. Eszerint a dzsihádisták, akik már ellenőrzésük alatt tartják az ország egy részét, engedik nekik, hogy folytassák az embercsempészetet.

Cserébe egyrészt a bevételük felét be kell szolgáltatniuk az Iszlám Államnak, másrészt pedig magukkal kell vinniük harcosokat is.

Az EBSZ becslései szerint idén már 60 ezer ember próbált meg átkelni a Földközi-tengeren Európába, és legalább 1800-an vesztették életüket – húszszor annyian, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Harun szerint az Iszlám Állam azért használja ezt a módszert, mert az európai hatóságok képtelenek megállapítani, ki valódi menekült és ki dzsihádista.

A hajókon és csónakokon általában elkülönülnek a többiektől, és egy csöppet sem félnek a tengeren való átkeléstől.

Az EU határellenőrző ügynöksége, a Frontex is jelezte már korábban, hogy külföldi harcosok keveredhetnek a menekültek közé.

Harcunk.info (Origo nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.