Kövess minket -on és -en!

Mozgalommá alakul a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja,

az új mozgalom legfontosabb célja "a hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása". A Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt tartott tájékoztatóján Schmuck Andor elmondta: szombaton ülésezett a párt V. kongresszusa, ahol a küldöttek a mozgalommá alakulás mellett döntöttek.

Mint mondta, azt tapasztalták, hogy amíg a kormány és az ellenzék vitatkozik, a szélsőségesek erősödnek, sőt "a fehérgalléros nácik egy része már közhatalommal rendelkezik", és "21. századi" választ akarnak adni a problémára.

Világossá akarjuk tenni: nem tűrjük tovább a fehérgalléros nácizmust - jelentette ki a párt elnöke, hozzátéve: a mozgalom bemutatja a választóknak, kik azok, akik kirekesztő, szélsőséges gondolatokat képviselnek, akár egy önkormányzatban, akár az Országgyűlésben, vagy más közhatalmi szervezetben.

Hozzátette: a kongresszus a mozgalommá alakulással kimondta, hogy lemond a közhatalmi ambícióiról, azaz a jövőben nem indulnak önkormányzati, országgyűlési választáson, így kívánja elejét venni annak, hogy a náci eszméket vallók arra hivatkozhassanak, azért támadják őket, hogy megszerezzék az egyes közhatalmi pozíciókat.

Schmuck Andor elmondta: a mozgalom elnevezése a kongresszus döntése értelmében "Soha többé!" lett, és a szervezési munkák után várhatóan két hét múlva mutatják be részletesen a mozgalmat és azt, hogyan kívánnak fellépni a náci eszméket hirdetők ellen.

(hir24 nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.