Kövess minket -on és -en!

Az izraeli védelmi miniszter által jegyzett utazási rendet léptettek életbe Ciszjordániában kedden,

melynek értelmében elkülönítik egymástól a zsidókat és a palesztinokat a buszjáratokon. Az MTI a Háárec nevű lapra hivatkozva azt írja, hogy a rendelet kísérletinek tekinthető, három hónapra szól. Mostantól az Izraelben dolgozó ciszjordániai palesztinoknak ugyanazon a határátkelőn kell visszautazniuk Ciszjordániába, amelyen beléptek a zsidó állam területére.

Összesen négy határátkelőt használhatnak, és nem utazhatnak ugyanazokon a buszokon, mint amelyeken az izraeli telepesek utaznak. Ez egyes palesztin ingázók esetében akár két órával is megnövelheti az utazás időtartamát.

Legutóbb 2013-ban volt ilyen apartheidre emlékeztető intézkedés Izraelben, akkor is arra hivatkoztak, hogy így akarják megakadályozni a zsidók elleni öngyilkos merényleteket. Jogvédő szervezetek rasszistának minősítették a kormány intézkedését. A tiltakozó palesztinok két buszt is felgyújtottak emiatt.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.