Kövess minket -on és -en!

Magyar idő szerint csütörtök este próbált meg landolni a Holdon az izraeli SpaceIL cég szondája, amely siker esetén az első olyan, Holdon landoló űreszköz lett volna, amelyet magánpénzből hoztak létre.

(Index)

A Hold közvetlen közelében azonban megszakadt a kapcsolat a holdszondával, amely végül becsapódott az égitestbe.

A küldetés költségei nagyjából 100 millió dollárt tettek ki, ennek nagy részét az izraeli SpaceIL nonprofit cég teremtette elő izraeli és nemzetközi zsidó pénzügyi körök adományaiból. A szondán, amelyet egy Falcon–9-es rakéta juttatott az űrbe február végén, kamerák, mágneses érzékelők és egyéb vizsgálati műszerek kaptak helyet.

A 600 kilogrammos, 150 centiméter magas és 180 centiméter széles szondát április 4-én kapta el a Hold gravitációja, majd egy hétig keringett a Hold körül, egyre szűkebb pályán. Végül pedig április 11-én próbált meg leszállni az égitestre 9 millió kilométer megtétele után.

Minden izraeli tévécsatorna élő adásban közvetítette az első izraeli holdjármű leszállásának perceit, azaz siker esetén közvetítette volna. A berendezés a Hold felszínének közelében még egy utolsó fényképet küldött magáról, amelyen az izraeli zászló mellett angolul a "Kis nép, nagy álom", és az "Izrael népe él" felirat látszott.

Később az érkezés pillanatában megszakadt a kapcsolat a szondával, egyelőre nem tudni, mi okozta a hibát. 

Az izraeli szonda többet között a holokausztról szóló üzenetet is tartalmazott, hogy - a szonda sikeres küldetése esetén - a Holdon is mementót állítson a Föld nevű bolygón történt zsidóirtásról.

Kövess minket -on és -en!

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.