Kövess minket -on és -en!

A hamarosan beinduló TASZ-os és más "jogvédő" közlemények, a felhergelt liberálisok hisztije egészen más ítéletet eredményezhet másodfokon.

Súlyos testi sértés miatt kaptak felfüggesztett börtönbüntetést csütörtökön nem jogerősen egy debreceni szórakozóhely biztonsági emberei, ugyanakkor a közösség tagja elleni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettének vádja alól felmentette őket a Debreceni Járásbíróság - közölte a Debreceni Törvényszék sajtótitkára az ítélethirdetés után az MTI-vel.

Veszprémyné Szajkó Márta tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlott halmazati büntetésül - beszámítva egy jelen esettel egyesített ügyben kiszabott büntetést - egy év hat hónap, míg a másodrendű vádlott egy év börtönbüntetést kapott, mindkettejük esetében a szabadságvesztés letöltését három év próbaidőre felfüggesztette a bíróság.

A vádirat szerint az ügy "sértettje" 2012 májusában, szombat hajnalban az egyik debreceni szórakozóhely "after partyjára" akart bejutni, miután már több helyen is "szórakozott" (magyarul alaposan leitta magát) az éjszaka folyamán. A vádlottak azonban nem engedték be a részeg cigányt, hanem összeverték, s hogy a vendégeket ne zavarja a látványa, a környezetbarátság jegyében behúzták egy szeméttárolóba.

Móresre tanítás közben a vádirat szerint az elsőrendű vádlott meggyőződéssel ismételgette, hogy "meghalsz, te b... cigány!". Az agresszív részeg többek között többszörös orrcsont- és felsőállcsont-törést szenvedett.

A magyarellenes vádhatóság azt szerette volna kimondatni a bírósággal, hogy az első- és a másodrendű vádlott "a sértettet azért bántalmazta, mert roma".
A bátor járásbíróság azonban a vádiratban foglaltaktól részben eltérően minősítette a tényállást: a közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetésével összefüggésben a bizonyítási eljárás lefolytatást követően nem állapította meg azt, hogy a vádlottak a "roma származása" miatt bántalmazták a sértettet - ismertette a sajtótitkár.

A tanács elnöke szóbeli indokolásában elmondta: a sértett ittas állapotban, agresszívan tiltakozott amiatt, hogy nem engedik be a szórakozóhelyre. A sértettel szemben már korábban többször történt rendőri intézkedés nem megfelelő viselkedése, magatartása miatt.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte az elsőrendű vádlott részbeni beismerő vallomását, büntetlen előéletét, mindkét vádlott estében figyelembe vette az időmúlást és azt, hogy kiskorú gyermekekről gondoskodnak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így a büntetőügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

(Kuruc.info - MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.