Kövess minket -on és -en!

Feloszlatták a Fekete Afrikai Védelmi Liga (LDNA) elnevezésű szervezetet Franciaországban, miután a kormány megítélése szerint gyűlöletre, diszkriminációra és erőszakra uszító ideológiát hirdetett.

Az LDNA a közösségi oldalakon „az afrikaiak és az afrikaiak leszármazottainak jogait védő forradalmi mozgalomként” határozta meg önmagát, Facebook oldalát csaknem 300 ezren követték. Elnöke és alapítója a Twitteren „politikai aktivistának, pánafrikai ellenállónak, forradalmi szabadságharcosnak” vallotta magát.

Gérald Darmanin belügyminiszter kezdeményezte szeptember közepén a szervezet feloszlatását, amelyet „rasszista struktúrának” nevezett, miután egy Párizstól északkeletre fekvő településen tömegverekedéseket provokált. A feszültség napokon át tartott az afrikaiak és a kurdok között.

A feloszlatási rendelet szerint az LDNA „a származás és a szexuális orientáció miatt gyűlöletre, diszkriminációra és erőszakra uszító ideológiát hirdet”, és rendszeresen részt vesz „elszigetelt meglepetésszerű erőszakos akciók megszervezésében, valamint tüntetések alkalmával erőszakos cselekményeket követ el vagy azokra szólít fel”.

A szervezet feloszlatását több, elsősorban jobboldali politikus szorgalmazta, elsősorban azóta, amióta az LDNA a rendőri erőszak ellen 2020 júniusban megmozdulást szervezett az amerikai nagykövetség elé Párizsban.

Gabriel Attal kormányszóvivő erős intézkedésnek nevezte a feloszlatást. „Nem remeg a kezünk, amikor meg kell védeni a köztársaságot azoktól, akik azt gondolják, hogy képesek összeroppantani” – fogalmazott a kormánytag.

A kormány a Nawa elnevezésű könyvkiadót is feloszlatta ülésén, amiért a dzsihádot, az iszlám szent háborút legitimizáló könyveket adott ki.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával.