Kövess minket -on és -en!

Eltünteti a polcairól egy svéd áruház a "náci jelképeket viselő játékkatonákat",

írja a thelocal.se. Az ország nyugati felében, Ullaredben található Gekas nevű üzlet "érzékeny" vásárlói azon háborodtak fel, hogy a játékosztályon több játékkatona is "náci jelképeket visel − horogkeresztet, birodalmi sast −, ruházatuk a Gestapo egyenruhájához hasonlít".

Az üzlet vezérigazgatója, Boris Lennerhov megerősítette, hogy a tervek szerint eltávolítják a játékokat. A cikk szerzője tételesen szemlézi a korábbi drámai eseményeket, mert nem ez az első ilyen brutális eset, amikor "politikailag nem megfelelő" jelképet viselő, a "mások" érzékenységét súlyosan sértő termékeket találtak svéd üzletek polcain:

"A Mango októberben volt kénytelen kiadni egy bocsánatkérő közleményt, amiért az egyik ingükön pont olyan s betűk voltak, mint amilyen a Waffen-SS egyenruháin (A Sig-rúnára gondolhatott), a spanyol Zarának legutóbb egy sárga csillagos póló miatt kellett elnézést kérnie, majd azokat visszavonnia. A pólókat elmondásuk szerint sheriff csillaggal látták el, a sárga csillagos csíkos felsőben pedig egyesek azonnal a koncentrációs táborokban viselt egyenruhát látták meg. Szintén a Zara, 2007-ben egy vásárló tiltakozása miatt vont vissza egy egész táskasorozatot. Egy nagy-britanniai zsidó vásárló panaszt tett és visszaküldte a táskát a cégnek, mert szerinte horogkeresztes hímzés díszíti a táska oldalát."

Ez utóbbi valóban egy szvasztika motívum volt, de semmi esetre sem nemzetiszocialista horogkereszt. A megfelelési kényszer miatt azonban a terméket természetesen visszavonták.

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.