Kövess minket -on és -en!

A Walesi Nemzeti Múzeum (NMW) szerint a gőzmozdonyok használata a rasszizmusban, valamint a kolonalizmusban gyökerezik.

A múzeum a megállapítást azután tette, hogy az intézmény vizsgálatot indított, a rabszolga-kereskedelemre miként volt hatással a walesi vasúti infrastruktúra kiépítése. Az NMW tulajdonában van Richard Trevithick feltaláló gőzmozdonyának méretarányú mása, ez volt az első walesi gőzmozdony.

A múzeum felvetette a kiállítási tárgy eltávolítását, mert szerintük ennek segítségével szövődött bele a walesi társadalomba a rabszolgatartás, és a gyarmati kizsákmányolás. Ugyanakkor nem világos, hogy ezt mire alapozza az NMW, mivel Richard Trevithicknek nem volt személyes kapcsolata a rabszolgatartással.

Kövess minket -on és -en!

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként.