Kövess minket -on és -en!

Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot szélsőségesnek minősítette.

Az orosz főügyészség követelése nyomán meghozott ítélet azonnal hatályba lépett. Az ugyancsak a Meta által birtokolt WhatsApp messengert a verdikt nem érinti.

A TASZSZ szerint az ügyben a főügyészég nyújtott be keresetet, miután a két közösségi médium több országban visszavonta az erőszakra buzdító üzenetekre vonatkozó tilalmát Vlagyimir Putyin orosz elnök és az általa február 24-én Ukrajnába vezényelt orosz csapatok esetében.

A hétfői bírósági ítélet a Meta és struktúrái számára megtiltotta, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban.

A tilalom az Instagramot és a Facebookot érinti,

amelyet az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) már eddig is blokkolt az országban.

Az elsőt az erőszakra történő bujtogatás, a másikat orosz médiumok letiltása miatt. Az orosz főügyészség szerint a Meta közösségi oldalai nagymértékben befolyásolják a közvéleményt, maga a vállalat pedig alternatív valóságot hozott létre, amelyben gyűlöletet szított az oroszok ellen.

A Roszkomnadzor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrajnai háború kitörése nyomán az Instagramon 4600 olyan bejegyzést tettek közzé, amely hazugságot terjesztett az orosz hadseregről és több mint 1800 olyan felhívást, amely részvételre buzdított nem engedélyezett tüntetéseken.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ragaszkodott a vállalat azonnali betiltásához, mert annak tevékenysége Oroszország és fegyveres erői ellen irányult.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.