Kövess minket -on és -en!

Déri Tibor, Újpest DK-s polgármestere számára a sajótóból derült ki, hogy egy patrióta szellemiségű, kétestés koncertet terveznek november második hétvégéjére a kerületben.

Az antifasiszta sajtó úgy tálalta az eseményt, miszerint „olyan zenekarok lépnek majd fel, amik a rasszizmust, az antiszemitizmust, az erőszakot népszerűsítik, és akad köztük olyan is, amely több országban betiltott neonáci hálózathoz köthető”.

A budapesti rendőrfőkapitányság szóvivője a Bellingcat nevű NGO-nak küldött közleményében azt írta, hogy „megteszik a szükséges intézkedéseket, ha bűncselekményre vagy annak előkészületére érkező információ érkezik hozzájuk. Szükség esetén együttműködünk a hazai és nemzetközi kollégákkal”.

Ez a szervezet hívta fel a hazai zsidó-liberális sajtó figyelmét is az eseményre.

Újpest polgármestere ezután Facebookon kezdte el keménykedni, miszerint „neonácik jönnének Újpestre”, amire először is azt írta, „na azt próbálják meg”.

„Jönnének a bakancsaikkal, a bomber dzsekijükkel, a gót betűs felirataikkal. És már nemcsak a náci eszméket, hanem a putyinizmust is dicsőítik. Mondjuk nagy különbség nincs a kettő között”– írja posztjában Déri Tibor, hozzátéve, hogy azonnal felhívta a tervezett helyszín üzemeltetőjét, mert „rafkósak a nácik, sosem verik előre nagy dobra, hogy miért bérelnének ki egy termet vagy egy kerthelyiséget”.

Déri azt írta, szólt, hogy „senki nem adhat teret ilyen rendezvénynek”, illetve hogy „minden létező önkormányzati eszközzel” megakadályozzák „a bakancsos hordák megjelenését”. Bejegyzését azzal zárta, beszélt az újpesti rendőrkapitánnyal is, hogy mindent megtesznek azért, „hogy a nácik ne csak Újpestet, de az egész várost messzire elkerüljék”.

A német hatóságok 2023 szeptemberében tiltották be a Hammerskins németországi szervezetét, és házkutatást tartottak többtucatnyi tag otthonában. A német belügyminisztérium a Hammerskins tevékenységéről azt közölte szeptemberben, hogy „elsősorban szélsőjobboldali és antiszemita zenék terjesztésében, szélsőjobboldali koncertek szervezésében és szélsőjobboldali merchandise árusításában nyilvánul meg”. A Blood and Honour németországi ágát már 2000-ben törvénytelennek nyilvánították, azóta rendőrhatósági módszerekkel üldözik.

Déri is valami ilyesmire vágyik most, betiltani, ami nem tetszik, esetleg be is zárni a másként gondolkodókat.

Kövess minket -on és -en!

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.