Kövess minket -on és -en!

Izrael nem közömbös a menekültek tragédiája iránt, de nem tervezi befogadásukat - mondta Benjámin Netanjahu.

Az izraeli miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén kijelentette, hogy Izrael nem érzéketlen az afrikai és a szíriai menekültek emberi tragédiájával szemben, de Izrael kis állam, amelynek "nincs demográfiai és földrajzi mélysége".

Netanjahu Jichák Hercognak, az ellenzéki Munkapárt és a parlamenti ellenzék vezetőjének szombati szavaira felelt, aki szíriai menekültek Izraelbe fogadását sürgette humanitárius okokból.

A jeruzsálami közszolgálati rádió szerint a kormányfő azt is hozzátette, hogy "uralni kell határainkat az illegális munkakereső bevándorlókkal és a terroristákkal szemben."

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izrael önfeláldozóan ápolta a szíriai harcok mintegy ezer sebesültjét. Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy tanácskozott Olaszország és más államok vezetőivel az afrikai országoknak nyújtandó nemzetközi segítségről, amely enyhítené az elvándorlás okait.

Netanjahu azt is bejelentette, hogy Izrael vasárnap megkezdi a kerítés építését keleti határán is, az első szakaszban Timna és Eilat között,  hogy megvédje az ott felépülő repülőteret. Az elválasztó rendszert később tovább folytatják a Golán-fennsíkig, ahol már korábban felhúzták a szomszédos országok és Izrael közötti kerítés-rendszert.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.