Kövess minket -on és -en!

Több verekedés is kitört a bevándorlók között a görögországi Kósz szigetén,

ahol a görög hatóságok nem tudnak megbirkózni a közelben lévő török partokról gumicsónakokon, illegálisan az európai uniós országba érkező emberek áradatával. "Papírokat akarunk, enni akarunk!" - skandálták kedden több százan, miközben ülősztrájkkal torlaszolták el a sziget legnagyobb városába vezető utat. A tiltakozók csoportja a regisztrációs eljárás felgyorsítását követeli a görög hatóságoktól.

A migránsokat kedden egy stadionba próbálták terelni a nyilvántartásba vételük lefolytatásához, a területen összezsúfolódó, hosszú sorokban várakozó, mintegy 1500 fős tömegben azonban verekedések törtek ki. A stadionban tartózkodó rendőrök végül poroltókkal fújták le az embereket, és gumibotokkal próbálták feloszlatni a tömeget.

A helyszínen kitört a pánik, több százan menekültek el. Az Égei-tenger keleti medencéjében lévő szigetekre naponta több százan érkeznek a polgárháború sújtotta Szíria vagy Afganisztán területéről. A görög parti őrség kedden közölte, hogy hétfő reggel óta Leszbosz és Kósz partjai közelében hét különböző mentőakcióban 329 embert mentettek meg.

A görög hatóságoknak, a helyi lakosoknak és a jótékonysági szervezeteknek egyre nagyobb gondot okoz, hogy regisztrálják az újonnan érkezetteket, majd szállást és ellátást biztosítsanak számukra. A turisták népszerű célpontjának számító Kósz szigetén sok bevándorló a legnagyobb város parkjait és tereit veszi birtokba.

Az elmúlt hetekben több, a keddihez hasonló incidens történt a menekültáradat által leginkább sújtott görög szigeteken, például Leszbosz, Kósz, Híosz, Számosz vagy Lérosz szigetén. A görög rendőrség - közlése szerint - illegális határátlépésért 2015 januárja és júliusa között 156 726 embert tartóztatott fel Görögországban. Ez a szám 32 070 volt 2014 azonos időszakában.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

1941 őszén úgy tűnt, hogy a zsidó-bolsevik fenevadat  is eltiporja a Wehrmacht, amely 1941. október 2-án indította meg az offenzívát a főváros, Moszkva ellen.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Az orosz fajvédő, nacionalista félkatonai Rusich Csoport arról számolt be, hogy hivatalos megállapodást kötött az FSZB határőrszolgálatával, hogy hírszerzési tevékenységeket folytasson és megerősítse a Finnországgal közös határt.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

A brit kormány pénzügyi szankciókat vezetett be a nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat ellen, amely a skinhead zenei szcnéával évtizedek óta aktív kapcsolatban áll.