Kövess minket -on és -en!

1942-ben a spanyolok vezére, Franco tábornok Adolf Hitler iránti szimpátiáját fejezte ki azzal, hogy ugyanarra az időzónára álltak át, amiben a németek voltak.

Egy órával kellene visszaállítani az órát, így 1942 után ismét a greenwichi időzónába tartoznának, oda, ahová földrajzilag is valók. A spanyol kormány elhatározta, hogy visszafordítja az idő kerekét, írja a Guardian.

Ezzel ugyanúgy járnának az órák Lisszabonban, Londonban, Dublinban, mint Madridban. Spanyolországban kicsit nehezebben indul a nap, hiszen reggel 7-kor még sötét van, este 9-kor viszont süt a nap.

A jelenlegi helyzet visszásságáról ezt írja egy tanulmányában Éltető Andrea, az MTA KRTK VGI tudományos főmunkatársa: A spanyol étkezési szokások ugyanakkor maradtak a Nap járásához igazodva, tehát 14-15 óra körül ebédelnek, hosszú ebédszünet után, 17 órakor kezdődik a délutáni műszak és este 21-22 óra körül vacsoráznak. Viszont másnap a munkanap nem 10-11-kor kezdődik, hanem 9-kor. Tehát a spanyolok keveset alszanak napközben, fáradtabbak, kicsi a termelékenység és sok a baleset.

Ennek vethet most véget a kormány terve. Ahogy Fátima Báñez spanyol munkaügyi miniszter fogalmazott: „Azt akarjuk, hogy este 6 órakor véget érjen a munkanap, ezért tárgyalunk a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel.”

Kövess minket -on és -en!

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.