Kövess minket -on és -en!

Nem véletlen, hogy még a háború elől menekülő ukrán menekültek sem akarnak Svédországba menni, mert túlságosan veszélyesnek tartják.

„A bűncselekményt képviselő országok ezen a héten: Irak, Irak, Törökország, Szíria, Afganisztán, Szomália, Szomália, ismét Szíria, Szomália, ismeretlen, ismeretlen ország, Svédország. A gyanúsítottak felében nem lehetünk biztosak, mert nincsenek érvényes papírjaik. Ami önmagában általában azt jelenti, hogy hazudnak az állampolgárságukról és a személyazonosságukról” – jelentette ki Peter Springare, veterán svéd rendőrnyomozó.

A híres svéd divattervező, Johan Lindeberg azt állította, hogy Svédországnak el kell fogadnia új multikulturális identitását, mert a „polgárháború” az egyetlen alternatíva.

Lindeberg az Expressen című svéd országos napilapban megjelent véleménycikkében felszólította az olvasókat, hogy „fogadják el az új Svédországot”, és arra ösztönözte a svédeket, hogy ünnepeljék „a világ legprogresszívebb országát”, különben káosz és rendetlenség fog eluralkodni.

Vagy mindannyian segítünk egy új, befogadó energia megteremtésében, és egy új multikulturális közösség egyértelmű nemzetközi mintájává válunk, vagy polgárháborúba kerülünk. Ez már elkezdődött” – fogalmazott.

A divattervező még az ország zászlajának megváltoztatását is javasolta, hogy az új, sokszínű identitást képviselje, és „Svédországot újra relevánssá tegye”.

Aki kicsit is tisztában van azzal, hogy mit tett a multikulturalizmus Svédországgal, tudja, Lindeberg igen messze jár a valóságtól.

Egy tavalyi kutatás megállapította, hogy Svédország az elmúlt 20 évben a világ legbiztonságosabb országából a világon a második legveszélyesebbé vált a fegyveres bűncselekmények tekintetében.

„Svédországban az elmúlt években jelentősen emelkedtek a robbantások száma, amik túlnyomórészt a háborúzó bűnbandák közötti konfliktusokhoz kapcsolódnak” – jelentette a Quillette Paulina Neuding írónő.

Hozzátette, hogy a rendőrség szerint a robbanóanyagok használata a skandináv országban mostanra olyan szintet ért el, ami a világon egyedülálló egy nem háborús államban.

Európa többi részéhez hasonlóan Svédországban is riasztóan megnőtt a csoportos nemi erőszak és a szexuális zaklatások száma, amióta megnyitotta határait a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező tömeges bevándorlás előtt.

Amikor Peter Springare veterán svéd rendőrnyomozót az erőszakos bűncselekmények felelőseinek demográfiai összetételéről kérdezték, nem köntörfalazott.

„Tessék; ez az, amit ezen a héten hétfőtől péntekig kezeltem: nemi erőszak, nemi erőszak, rablás, súlyos testi sértés, nemi erőszak-kísérlet és nemi erőszak, zsarolás, zsarolás, testi sértés, rendőrség elleni erőszak, rendőrséggel szembeni fenyegetés, kábítószer-bűnözés, kábítószer, bűncselekmény, bűntett, gyilkossági kísérlet, ismét nemi erőszak, ismét zsarolás és bántalmazás” – sorolta.

„Feltételezett elkövetők; Ali Mohammed, Mahmod, Mohammed, Mohammed, Mohammed Ali, újra, újra, újra, újra. Christopher... mi van, igaz ez? Igen, egy svéd név belopta magát egy kábítószer-bűncselekmény szélére. Mohammed, Mahmod Ali, újra és újra” – folytatta.

Kövess minket -on és -en!

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.