Kövess minket -on és -en!

Európában nőtt az antiszemitizmus, a világon csökkent az antiszemita támadások száma, állítja a tel-avivi egyetem elemzése.

A zsidó egyetem kutatói 2013-ban 554 antiszemita incidenst jegyeztek fel: zsidó emberek megtámadását, valamint zsinagógák, temetők, emlékművek, zsidó intézmények elleni akciókat. Ez a szám tizenkilenc százalékkal alacsonyabb az előző évinél, amikor többen is megpróbálták utánozni a toulouse-i zsidó iskola elleni halálos lövöldözést.

A legtöbb, szám szerint 116 támadás a napról napra jobban iszlamizálódó Franciaországban élő zsidókat érte. Kilencvenötöt rögzítettek Nagy-Britanniában. Szintén emelkedett az incidensek száma Kanadában, Németországban, Ukrajnában, Oroszországban és Magyarországon. 2013-ban itthon tizennégy támadást regisztráltak.

A jelentés szerint "Európa számos részén még mindig a zsidók a legüldözöttebb kisebbség, különösen a lakossághoz viszonyított számarányukat figyelembe véve". Franciaországban például a lakosok egy százaléka zsidó, de ellenük történt a "rasszista támadások" negyven százaléka.

A zsidó kutatók arra figyelmeztettek, hogy különösen az "európai fiatalok" körében egyre növekszik a "rasszista és az antiszemita" hozzáállás. A zsidók felsőbbrendűségét hirdető Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke szerint Európa sok részén a zsidók kevésbé érzik magukat elfogadottnak és félelemben élnek. Arról viszont ezek az urak nem beszélnek, hogy ez a jelenség túlnyomó részt inkább köszönhető az öreg kontinensen élő, a közel-keleti palesztin népirtás miatt dühös arab fiatalok tömegeinek.

"A szóbeli zsidógyűlölet fizikai erőszakhoz vezethet, főleg a fiataloknál. Egyre terjed a nyilvános antiszemitizmus fertőzése"- mondták zsidó a kutatók és aggodalmukat fejezték ki a szélsőjobboldali pártok különösen Franciaországban, Magyarországon és Görögországban növekvő népszerűsége miatt.

Ha ezek az urak nem csak az európai fehér emberek ellen akarnának gyűlöletet kelteni, nyugodtan bevallhatnák, hogy a liberális zsidók által egyébként ünnepelt "nyitott határok" politikája miatt "tör előre a szélsőjobb" Görögországban, és az inváziószerűen beözönlő iszlamista tömegek miatt érzik most már kényelmetlenül magukat Franciaországban, Nagy-Britanniában vagy Svédországban, nem pedig mondjuk a zsidók iránti feltétlen szeretetüket naponta kinyilvánító Marine Le Pen vagy Geert Wilders pártjától.

De nyilván sosem fogják ezt elismerni, hiszen számukra az antiszemitizmussal való vádaskodás és gyűlöletkeltés fontosabb, mint bármilyen valódi probléma megoldása.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.