Kövess minket -on és -en!

I. Svend Haraldsson dán király uralkodása idejéből származó,

katonai gyakorló tábornak épült körerődöt találtak Dániában; a feltételezések szerint innen indulhattak az északi hajósnép harcosai Anglia meghódítására. Dán régészek egy viking kori kör alakú erőd maradványaira bukkantak Dánia legnagyobb szigetén, Sjællandon, Koppenhágától 45 kilométerre délre. Ez mindössze az ötödik ismert körerőd az észak-európai ország területéről, s az első, amelyet az elmúlt hat évtizedben fedeztek fel.

Erre utalt Lasse Sonne, a Koppenhágai Egyetem Angolszász Intézetének történésze, amikor elárulta: már szinte teljesen feladták annak a reményét, hogy sikerül újabb körerődöt feltárni Dániában. Ahogy az eddigiekkel kapcsolatban, úgy kezdetben a Sjællandon talált erődítményről is úgy vélték, hogy a 10. század végén, Kékfogú Harald hatalma idején (958-986) épülhetett.

Egyes kutatók azonban azt állítják, hogy a Vallø Borgringot nem I. Harald, hanem fia, I. Svend Haraldsson, azaz Villásszakállú Svend idején építették. I. Svend Dánia, Norvégia és Anglia királya volt, az erőd pedig minden bizonnyal katonai gyakorló tábornak épült, ahonnan a viking portyázások indultak Anglia irányába. Villásszakállú Svend csapatai 1013-ban foglalták el Londont, s még az év karácsonyán angol királlyá kiáltották ki.

A Sjællandon talált erőd átmérője 145 méter, ezzel a harmadik legnagyobb a sorban. A dán erődöket Trelleborgoknak is nevezik az azonos nevű város után, ahol 1948-ban viking katonai erődítményt találtak.

Kövess minket -on és -en!

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.