Kövess minket -on és -en!

Meghalt egy másfél éves palesztin gyerek és megsérült négyéves bátyja szüleivel együtt péntekre virradóra Ciszjordániában,

feltehetően szélsőséges zsidók szándékos gyújtogatása okozta lakástűzben - közölték izraeli és palesztin források. Az eset a Nablusz melletti Kafr Duma faluban történt. A családi házat éjszaka gyújtották fel, amikor a benne lakók még aludtak. Az épület leégett, és egy szomszédos, üresen álló házban is súlyos károk keletkeztek.

Palesztin biztonsági források szerint négy zsidó telepes gyújtotta fel a házat. Luba Szamri izraeli rendőrségi szóvivő szerint a ház falára olyan feliratot firkáltak, amely egy zsidó szélsőséges szervezetre utal. Szamri szerint feltehetően fajgyűlölő támadás történt.

Ez volt a legsúlyosabb ciszjordániai incidens azóta, hogy egy évvel ezelőtt három szélsőséges zsidó élve elégetett egy palesztin tizenévest bosszúból három elrabolt izraeli meggyilkolása miatt.

A szóban forgó zsidó csoport az elmúlt öt évben több ciszjordániai mecsetet gyújtott fel, megtorlásul az izraeli hatóságok fellépése ellen a ciszjordániai illegális telepekkel szemben. Az izraeli hatóságok két ilyen telepet számoltak fel a hét folyamán Béjt Élben.

Az izraeli hatóságok általában terrorizmusnak minősítik a radikális zsidószervezetek effajta bűncselekményeit.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Bankár, Wall Street-i spekuláns, ingatlanbáró, likőrmágnás, filmgyáros, nagykövet, a legbefolyásosabb amerikai politikai dinasztia alapítója: Joseph Patrick Kennedy 1888. szeptember 6-án született.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

A rokonszenvskálák alapján a magyar társadalom leginkább a migránsokat, az arabokat, a cigányokat és a fekete-afrikaiakat utasítja el.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

A szerző 1948-49-ben, a „nácitlanítás” csúcspontján egy sor titkos propaganda küldetést irányított a levert Németországba.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.