Kövess minket -on és -en!

1945. január 21-ről 22-re virradó hajnalban a Budapest országúti Regent-ház fölrobbanásával bekövetkezett az ostromlott főváros egyik legtöbb polgári halálos áldozatot követelő tragédia.

A "hiteles" visszaemlékezők feltételezéseire (sic!) hivatkozva, a németek iránti gyűlöletkeltés keretében hét évtized óta azt sulykolják a lakosságnak, hogy a legalább 250 személy, köztük 55-60 magyar honvéd halálát okozó robbantást "a gaz nácik" szándékosan hajtották végre.

Az igazság ezzel szemben az, hogy máig nincs bizonyíték arra, hogy valóban a németek robbantották föl a Regent-házat, de arra sem, hogy nem ők tették... Akik mindenáron a Budapestet az ostrom idején a Magyar Honvédséggel vállvetve védő németeket kívánják besározni, arra hivatkoznak, hogy a robbanás után a "visszaemlékezők" nem látták a Regent-ház előtt korábban majdnem állandóan ott állt két-három német katonai járművek darabjait, s a romok között nem találtak német holttesteket. Ez elég kevés és gyenge lábakon álló "bizonyíték" a német katonák bűnösségének bizonyítására, ám az igaz, hogy a Vörös Hadsereg által célba vett Regent-ház földszinti helyiségeibe, pontosan a Regent Kávéházba, tíz nappal a tragédia előtt, 1945. január 12-én valóban a németek hordtak be nagy mennyiségű lőszert a szomszédos Statisztika kertben (ma: Mechwart liget) működtetett tüzérségi állások kiszolgálására.

A Margit körút 43., vagy a másik postai címén, a Keleti Károly utca 1. szám alatti Regent-ház 1935-ben épült a Fenyves és Fried Építészeti Iroda tervei alapján, a mai Mechwart liget és Margit körút sarkán. A rövid életű Regent-házat a második világháború előtti esztendőkben Budapest legszebb bérpalotájaként emlegették. Amint említettük, a ház földszintjén működött a Regent Kávéház és Étterem, amelyről az egész bérpalota a nevét kapta. A háború után, a Regent-ház romjainak eltakarítása után, 1959-ben készült el a Hegyi Lajos, Dúl Dezső, Fenyvesi Iván és Hont Róbert tervezte mostani, a régit némileg utánzó, ám közel sem olyan szép bérház. Újjá kellett építeni a Regent-házzal szembeni, az 1945. január 22-ei robbanáskor szintén igen megrongálódott Szomjas-házat is, amelynek földszintén mostanában a II. kerületi Önkormányzat egyes hivatalai működnek. A Regent-ház helyén épült mai ház földszintjén, a Regent Kávéház és Étteremre emlékeztetve a múlt század '70-es, '80-as éveiben a galériával is ellátott Európa Étterem és Eszpresszó fogadta a vendégeket, amelynek helyén manapság mi más lehetne, mint egy bankfiók.

A Regent-ház hetven esztendővel ezelőtt, 1945. január 22-én repült a levegőbe, miután a Vörös Hadsereg által kilőtt tüzérségi lövedék berobbantotta a földszinten tárolt nagy mennyiségű német lőszert és robbanóanyagot. A Regent-ház egyébként bombabiztos óvóhelyén, illetve a szomszédos Margit körút 45. szám alatti épület pincéjében meghúzódott lakók, a helybeliek tudtával bujkáló zsidók és mintegy 50-60 magyar katona életét vesztette a robbanás következtében. A halálos áldozatok pontos számát ma sem tudjuk pontosan, de a feltevések szerint 240-250 áldozatról lehet szó. A Bem József téren ásott tömegsírt csak 1948-ban tárták föl, igyekeztek megállapítani a Regent-ház és a vele szomszédos épület halálos áldozatainak személyi azonosságát, s ugyan ebben az évben takarították el véglegesen a fölrobbant ház romjait.

A német katonákat kézzel fogható bizonyítékok nélkül egyesek a mai napig azzal vádolják, hogy ők robbantották rá a Regent-házat az óvóhelyre menekült lakókra és a magyar honvédekre. Szilágyi István (nem tévesztendő össze a hasonnevű erdélyi íróval - H. J.) már 1948-ban, mindjárt a Regent-ház alatt meghaltak tömegsírjának föltárása és a fölrobbant ház romjainak eltakarítása után A Regent-ház regénye címmel a Magyar Írás kiadásában könyvet jelentetett meg Budapest ostromának egyik legnagyobb véráldozattal járó tragédiájáról. Máig tartja magát az a tévhit, miszerint a Regent-ház alatti óvóhelyen lelte halálát Lossonczy Tamás festőművész. De ezúttal is igaz a megállapítás, hogy hosszú ideig él az, akinek a halálhírét alaptalanul terjesztik. Lossonczy Tamás ugyanis 2009 elején hunyt el a 106-ik életévében. A festő valóban bujkált, menedéket kapott a Regent-házban, ám a végzetes napon nem tartózkodott ott, csak számos alkotása semmisült meg a robbanás idején.

Fest Sándort, a Szepesváralján született német származású "cipszert", kitűnő irodalomtörténészt és filológust, a hazai anglisztika úttörőjét is a Regent-ház fölrobbanásának halálos áldozatai között tartják számon. Fest Sándor halálának pontos helyéről azonban megoszlanak a vélemények, mert van aki halálát a Zsigmond király (szégyenszemre még mindig: Frankel Leó) utcai lakását ért 1944. december 25-ei bombatámadással hozza összefüggésbe. Mindenesetre Fest Sándort a Bem József téren temették el ideiglenesen, s barátai az exhumáláskor a zsebében talált villamosbérlet jóvoltából azonosították. Maller Sándor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1984-ben megtartott Anglisztikai Napok '84 című eseményen tartott előadásában a tényeknek némileg ellentmondó módon úgy emlékezett, hogy Fest Sándort "a Regent-ház udvarán felhalmozott lőszer felrobbanása ölte meg 1944 karácsonya után öt nappal (sic!). Ez azért ellentmondásos, mert a Regent-ház fölrobbanása később, 1945. január 22-én történt. Egyébként a Magyar Életrajzi Lexikon is 1944. december 30-ra teszi Fest Sándor halálát.

A budapesti Farkasréti temető 19/1-es parcellájában, mindjárt az út mellett, 1948. november 13-án, a romeltakarítás után a Regent-ház és a vele szomszédos Margit körút 45. számú bérház óvóhelyén a robbanásban szörnyethalt 25, név szerint is említett személynek "és sokan másoknak" síremléket állítottak közvetlenül a húsz nappal korábban, a vízivárosi Vitéz utca 2. szám alatti ház fölrobbanásakor életüket vesztett polgári személyek, így például P. Gulácsy Irén író és vitéz gróf Takách-Tolvay József nyugalmazott altábornagy síremléke mellett.

Kövess minket -on és -en!

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.