Kövess minket -on és -en!

A Kriegsmarine 534-es tengeralattjáróját 1945. május 5-én süllyesztette el a Brit Királyi Légierő egy dán sziget partjainál. 

A nemzetszocialista Nagynémet Birodalomból származó tárgyakat, köztük cigarettákat, kódolt üzeneteket, és a Führer halálát bejelentő feljegyzés egyetlen ismert példányát is megtalálták egy 80 évvel ezelőtt elsüllyesztett tengeralattjáró romjai között.

Már 1993-ban kiemelték a tengerfenékről, azt azonban, hogy miket találtak a romok között, egészen mostanáig nem fedték fel.

A tengeralattjárón talált tárgyakat és dokumentumokat most egy kiállítás keretében mutatták be.

A kiállítás ötletgazdája, a Big Heritage nevű szervezet alapítója elmondta, hogy a tengeralattjáróban számos érdekességet találtak, a titkos dokumentumoktól kezdve a személyes levelekig. Utóbbiak közül az egyikben például arról panaszkodnak, hogy a tehenek a farmjukon nem adnak elég tejet.

„Amikor a kilencvenes évek elején kiemelték a tengeralattjárót, a dán csapat gyorsan konzervált és megmentett mindent, amit csak tudott, de nem nézték át dobozról dobozra, miket találtak. Csak biztonságban tartották őket” – mondta Dean Paton a LADBible című amerikai lapnak.

Hozzátette: sok olyan dokumentumot találtak, amikre egykor azt hitték, üresek, pedig csak nagyon elhalványult a tartalmuk.

„A '40-es évek óta – egészen hétköznapi bevásárlólistáktól és levelektől kezdve egészen olyanokig, mint az Enigma által kódolt üzenetek, amelyek közül az egyik egy új Führerről tájékoztatja a legénységet – vagyis arról, hogy Adolf Hitler meghalt, és most már új vezetője van a birodalomnak” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen ismert papíralapú példánya ennek az üzenetnek a világon.

„Az érdekes dolog az lesz, hogy a következő néhány évben, ahogy egyre több információ kerül napvilágra, hogyan rakjuk össze ezt az egészet. Nem csak a tárgyakról van szó, hanem a mögötte lévő történetről is, amit most először tudunk igazán összerakni” – mondta.

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?