Kövess minket
-on és
-en!
Fényképész: Arthur Grimm
Forrás: Német Szövetségi Archívum
1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.
1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.
Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.
A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.
Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.
A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.
A 47 éves Jonathan Abraham londoni rabbit vették őrizetbe az ír fővárosban azzal a váddal, hogy illegálisan végzett körülmetélést egy gyermeken.
Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.
Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.
Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.
Athénban antifasiszták próbáltak felrobbantani egy lakást, ahol görög hazafiak voltak, ám ehelyett önmagukat sikerült kiiktatniuk. A német hazafiakhoz kötődő Ein Prozent további információkra hívja fel a figyelmet, például arra, hogy az elkövetők kiváló kapcsolatokat ápoltak a berlini antifa színtérrel, s valószínűleg a Hammerbande néven elhíresült terrorcsoporttal is.
A legutóbbi washingtoni NATO-csúcstalálkozón a 30 csatlós állam zokszó nélkül elfogadta az amerikai–brit diktátumot az ukrajnai háború további eszkalációjára.
Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.
Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.
2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.