Kövess minket -on és -en!

Éljen a sokszínűség! Virágozzék száz virág! A változatosság gyönyörködtet! Mindez kétségtelenül jól hangzik, és elméletben igaz is, gyakorlatilag azonban korántsem.

A lokalizált antropológiai diverzitásnak például kimondottan káros, sőt akár életveszélyes mellékhatásai is lehetnek.

Minél változatosabbá és sokszínűbbé válnak a harmadik világbeli tömeges bevándorlás nyomán embertanilag a nyugati társadalmak, annál jobban fogja sújtani őket a „brazil bábelizmus” jelensége. Korszakunk legborzasztóbb etnikai katyvaszaként ugyanis ez a dél-amerikai ország a jövő globalizált egy(en)világának (One-World) elrettentő archetípusa, és mint ilyen, a világ egyik legmagasabb bűnözési rátájával és az élet minden területén érvényesülő de facto szegregációjával élő cáfolata a rasszok békés egymás mellett éléséről szőtt kultúrmarxista utópiának.

A legutóbbi franciaországi merénylet, amelyet egy martinique-i származású süketnéma muszlim konvertita követett el a munkahelyén, a francia rendőrség párizsi főhadiszállásán, egy bugylibicskával jobblétre szenderítve négy gyaur kollégáját, akár szatírának is tűnhetne, de a „francia köztársaság” álnevű disztópiában immár hétköznapi valóság. Mulatt „komputerzseniket” importálni a Karib-szigetekről, és az etnikai kvóták jegyében a rendőrség felderítőrészlegénél alkalmazni őket, hogy felfedezhessék Allah csodáit egy Párizs környéki gettóban, ilyen „tündérmesék” csak Frankisztánban történhetnek. A francia rendőri vezetők most nyilván azon lamentálnak, hogy talán jobb lett volna gondosabban megválogatni a munkatársaikat annak ellenére is, hogy a diverzitás követelménye manapság mindennél előrébb való Nyugaton.

Márpedig a diverzitás kihívásokkal jár. Az életben választani kell, és a párizsi rendőrprefektúra szabadkőműves góréi úgy döntöttek, hogy a rasszizmus elleni harchoz a tengerentúli megyékből verbuválnak kádereket. Ezek az IQ-bajnokok azután az arabok hatása alá kerülve még a szokásosnál is jobban gyűlölik a fehéreket, ami nem kis teljesítmény. Ez a vérkoktél Franciaország specialitása: arab vér mulattal keveredve a mekkai beduin spirituális égisze alatt. Képzeljük el a feketék atavisztikus brutalitását, a keverékek fehérellenes skizofréniáját, az arabok kongenitális fanatizmusát, és testet ölt a XXI. századi tipikus „francia”.

Hogy némi fogalmunk legyen arról, ami a nyugati országokban történik, a jelenleg zajló negroiszlamista beszivárgást a hidegháborús korszak kommunista beszivárgásához kell hasonlítani, csak sokkal veszélyesebb potenciális következményekkel számolva. Informatizált világunkban ugyanis elég néhány ellenséges alvó ügynököt beépíteni stratégiailag neuralgikus helyekre ahhoz, hogy adott esetben drasztikus, sőt végzetes csapást mérhessenek befogadó közegükre. Az atomhatalom Franciaország esetében még nagyobb a veszély, ráadásul nemcsak lokális, hanem kontinentális mértékben.

Emmanuel Macron biztonsági főnöke például a marokkói származású Maroine (Alexandre) Benalla volt egészen addig, amíg ki nem derült róla, hogy hobbiból tüntetőket brutalizált köztéren, önmagát szolgálatos zsarunak kiadva. A huszonéves arab gorilla és alig egy évtizeddel idősebb feminin főnöke között olyan szoros volt az „intimitás”, hogy egy parodisztikus álhírek gyártására szakosodott honlap azon viccelődött, hogy Benalla még a francia atomarzenál aktiválókódjához is hozzájutott. (Ami azt illeti, a dzsihádizmus tekintetében abszolút megbízható vátesznek bizonyuló Guillaume Faye általánosságban önbeteljesítő eshetőségnek tartotta ezt a „viccet”.) Joggal adhat tehát aggodalomra okot, hogy gyalázatos népességcserés politikája és migránsintegrációs törekvéseinek nyilvánvaló kudarca miatt Franciaország – akárcsak a legalább ugyanannyira migránsfertőzött Britannia – súlyos és „kulturális színesedése” mértékében egyre fokozódó biztonsági kockázatot jelent egész Európára nézve.

Napjaink aktuális párizsi zsarutörténete is azt bizonyítja, hogy a francia politikai kaszt már egyre kevésbé képes uralni a helyzetet. Láthatóan sokkal könnyebb számára brutális rendőrterrorral féken tartani az elégedetlenkedő őshonosokat, mint ellenőrzése alatt tartani az általa a köztársaság elitjének tekintett afroarab megszállókat, amikor éppen nem segíti őket iszlám bástyákat létrehozni a szaúdi liberális demokrácia pénzén. Ezek a cégéres kollaboránsok kiárusítják az országot, és megtömik a svájci bankszámláikat, mielőtt majd lelécelnek, amikor már nem lesz mit kiárusítaniuk. Addig is „ultrajobboldali fenyegetésről” prédikálnak, és csekista módszerekkel üldözik az áruló politikájukkal szemben (egyelőre csak) elvi ellenállást tanúsító bennszülötteket.

A piszkos munkát a rendvédelmi szervek tagjai végzik el. Szerepük a nyugati parlamentáris demokrácia totalitárius elfajulásával párhuzamosan egyre kevésbé a rend, sokkal inkább a rendszer védelmére korlátozódik, egyfajta rendszerhű karhatalomként. Ezek a zsandárnak álcázott szadista zsoldosok szombatonként 130 eurós vérdíjért támadnak rá vadállati kegyetlenséggel a sárga mellényes tüntetőkre, akik közül százakat vakítottak vagy nyomorítottak meg és ezreket vertek véresre, korra és nemre való tekintet nélkül. Ugyanezek a nagylegények gyakorlatilag dezertáltak a néger-arab söpredék által uralt no-go zónákból, és ha valamelyikbe netán mégis bemerészkednek, a legkisebb incidens elől is elkotródnak fülüket-farkukat behúzva.

Most ezt a díszes kompániát sújtotta halálos csapás, ráadásul belülről, a sajátjuk részéről, nyilván egész életre szóló sokkhatást jelentve számukra. Sajtóbeszámolók szerint a merénylet pillanatában pánik tört ki az épületben, és jajveszékelő rendőrnők szaladgáltak összevissza. Mint a kotkodácsoló kerge csirkék, ahogyan az egyik rendszerellenes honlap cikke jellemezte a helyzetet (a francia köznyelvben a csirke a rendőrök egyik gúnyneve) ezzel a szarkasztikus címmel: „Egy mutáns Allah akbar-izált négy csirkét a fészkükben.” Nem csoda, hogy a közvélemény egy része nem megrendüléssel, pláne nem együttérzéssel, sokkal inkább alig palástolt kárörömmel reagált a merényletre: a rendszer buzgó védelmezői ízelítőt kaptak abból, amit az átlagpolgár naponta szenved el a rezsim hibájából.

Kövess minket -on és -en!

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

A tegnapi beiktatási ebéd utáni rendezvény első felszólalója, Elon Musk lelkes mozdulatokkal ünnepelte, hogy Trump beiktatási beszédében beszélt egy lehetséges Mars-expedícióról.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.