Kövess minket -on és -en!

A Black Lives Matter szervezet helyi vezetője találkozott a nemrég megválasztott, korábban rendőrként szolgáló, nem mellesleg néger polgármesterrel, akit egy feszült tárgyalás során megfenyegetett.

A BLM-vezért azt mondta, hogy amennyiben a városvezető visszaállítja a rendőrség korábbi modelljét, akkor lázadás és vérontás lesz a városban.

Egészen pontosan a Black Lives Matter of Greater New York vezetője Hawk Newsome találkozott New York város nemrégen megválasztott polgármesterével, a szintén néger Eric Adams-szel, hogy számos rendfenntartással és a rendőrséggel kapcsolatos kérdést tárgyaljanak meg.

Adams ugyanis a kampánya során megígérte, hogy visszaállítja a 2020 júniusában a BLM zavargások hatására feloszlatott civilruhás bűnüldöző rendőri egységet, amelynek a fő feladata a lőfegyverekkel való visszaélések megakadályozása, az erőszakos bűnözés felszámolása és a kemény drogok elleni fellépés.

A BLM mozgalom helyi vezetőjével a Brooklin Hallban találkozott a polgármester. A feszült találkozón, amin gyakran kiabálássá fajult a veszekedés a négerek között, az egyik kulcskérdésnek az számított, hogy a város vissza tudja-e állítani a bűnüldözéssel foglalkozó egységeket, akiket Newsome korábban a Gestapo tisztjeihez hasonlított, írja a New York Post.

„Ha azt hiszi, hogy visszatérhetnek a rendfenntartás régi módszereihez, akkor újra utcára fogunk menni. Zavargások lesznek, tűz lesz és vérontás, mert hiszünk abban, hogy meg kell védenünk a saját embereinket. A csoportunk a békéért imádkozik, de fel kell készülnünk a legrosszabbra” – mondta Newsome.

Chivona Newsome, a csoport társalapítója pedig azt nyilatkozta, hogy „bezárjuk a városházát és elhozzuk a poklot, rémálommá tesszük az életüket” – írta meg a V4NA.

Kövess minket -on és -en!

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.