Kövess minket -on és -en!

Egy hollandiai szélsőbaloldali párt egy holokauszt megemlékezés törlésére szólított fel, mondván, hogy az „eredendően rasszista” – számolt be az Algemeiner.

A főleg négerek és más színes bőrőűek dominálta BIJ1 párt, amely magát „antirasszistaként és dekolonialistaként” határozza meg, a felhívást a 2022. márciusi amszterdami önkormányzati választásokra készülő programtervezetében tette bele.

„A holokauszt és a második világháború holland áldozatainak május 4-i amszterdami hivatalos megemlékezésén nem emlékeznek meg a hollandok (vagy a Hollandia által támogatott erőszak) indonéz, suriname-i, koreai, iraki áldozatairól” – áll a szövegtervezetben.

Amíg ez így van, „Amszterdam nem adhat helyet” az eseménynek – írja a párt.

A BIJ1 párt felhívása, amely a tavaly márciusi általános választásokon a 150 parlamenti helyből egyet szerzett meg, a zsidó szupremácista egyesületek tiltakozását váltotta ki. Ronny Naftaniel, a Hollandiai Zsidó Központi Tanács alelnöke kijelentette, hogy a felhívás „felháborító”.

„Tényleg nem értem, mit akarnak ezzel mondani” – mondta Naftaniel. „Az emléknap rasszista? Ez a vád valójában rasszista. Egyenesen sértés a Hollandiában meggyilkolt több mint 100 000 zsidó hozzátartozójával szemben”.

Jazie Veldhuyzen, a BIJ1 párt egyik tagja, aki a városi tanácsban való mandátumért indul, azóta közölte, hogy a párt megváltoztatta álláspontját. Ő nem igazán azt szeretné, hogy a rendezvényt eltöröljék, hanem azt, hogy „befogadóbbá tegyék” – mondta az RTVNH televíziónak.

A Sylvana Simons által vezetett BIJ1 egyike annak a két pártnak, amely 2018-ban képviseltette magát az amszterdami városi tanácsban, és amelyik nem volt hajlandó aláírni az „antiszemitizmus elleni küzdelemről” szóló közös nyilatkozatot.

A párt Izrael bojkottjáért is kampányol, mivel „színes bőrű szolidatirás” jegyében elkötelezett a palesztinok jogai mellett.

Kövess minket -on és -en!

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

1924-ben hunyt el az az ember, aki a németek ügynökeként érkezett Oroszországba 1917-ben, s akit halála óta nem temették el. Torz eszméi, melynek alapján társaival Szovjetunió néven új államot alapítottak, legalább százmillió ember halálához vezettek.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

A Magyar Nemzeti Arcvonal egykori vezetője nem a börtönben akar meghalni, ártatlanságát hangoztatja. Megszólalt több érintett is.