Kövess minket -on és -en!

Az ukrán Azov zászlóalj zászlaját elvették a spanyol szurkolók, majd a helyi hatóságok lefoglalták azt a katari világbajnokság spanyol-német mérkőzésén – panaszolta a közösségi médiában Roman Zozulja ukrán labdarúgó.

„Néhány perc múlva megjelentek a FIFA képviselői, és lefoglalták a zászlót, arra hivatkozva, hogy az sért bizonyos előírásokat és állítólag tiltott” – panaszkodott a sportoló.

Zozulja a FIFA alkalmazottait az orosz propaganda áldozatainak nevezte, felszólította az ukrán hatóságokat, hogy avatkozzanak be a helyzetbe, és kijelentette, hogy a szervezetnek bocsánatot kell kérnie a döntéséért.

Mindeközben az orosz legfelsőbb bíróság az Azovot terrorista szervezetnek nyilvánította és betiltotta. Az orosz főügyészség kinyilatkoztatta, hogy szerintük a zászlóalj harcosai tiltott eszközöket és harci módszereket alkalmaztak.

Mariupol ostroma után az Azov tagjainak jelentős része fogságba esett vagy meghalt, az életben maradtakat később fogolycsere keretében Törökországba engedték távozni az oroszok azzal a feltétellel, hogy a konflikus végéig nem térhetnek haza. Később azonban új tagok toroborzásával újjáalakult a zászlóalj, amely módosított szimbolikával ellátott jelképek alatt harcol, a Katarban felmutatott fekete napos Azov-zászló tehát már a múlté. 

Kövess minket -on és -en!

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.