Kövess minket -on és -en!

Az ukránok szemében hősök, az oroszok számára „náci” bűnözőknek számítanak az Azov ezred katonái, az európai és nemzetközi szélsőjobboldalon pedig vegyesen zsidóbérencnek, illetve nacionalista ellenállónak tartják őket, egyszóval a megítélésük ellentmondásos.

A mariupoli Azovsztal acélüzemet heteken át védő ukrán katonák kedden adták fel a harcot és tették le a fegyvert az oroszok előtt. Ők most a szakadár területeken felállított táborokban és kórházakban várják a fogolycserét, csakhogy az orosz legfőbb ügyész kérvényezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság nyilvánítsa terrorista szervezetté az üzemet védő Azov ezredet, így kizárva őket bármiféle cseréből.

Az ukrán hadügyminisztérium elvileg folytatja a béketárgyalásokat és továbbra is bízik abban, hogy sikerül kimenekíteniük az embereiket. A sebesült ukrán katonák orosz ellenőrzés alatti területre szállításáról pedig azt mondták, hogy „ez volt az egyetlen kiút”.

A moszkvai parlamentben egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek hallani sem akarnak fogolycseréről. Vjacseszlav Vologyin, a Duma szóvivője azt mondta: „náci bűnözőket nem lehet kiadni. Ők háborús bűnösök és mindent meg kell tennünk azért, hogy bíróság elé állítsuk őket”.

Amennyiben terroristává nyilvánítják az acélüzem védőit, akár ki is végezhetik őket az orosz jog szerint.

Az Azov ezred a 2014-es harcok során alakult önkéntesekből. Egy részük valóban szélsőjobboldali ideológiát vall és nemzetiszocialista szimbólumokat is használ, azonban a Nyugattól és különböző ukrajnai zsidó származású oligarcháktól érkező anyagi támogatások miatt sokan zsidóbérencezik őket, főleg Magyarországon, de például Lengyelországban teljes mellszélességgel kiállnak mellettük.

Kövess minket -on és -en!

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.