Kövess minket -on és -en!

David Duke azt mondta, zsidók egy csoportja tartja ellenőrzés alatt az amerikai médiát, és az Amerikai Egyesült Államok nem demokrácia, hanem törzsi alapon igazgatott ország.

(Hídfő.ru)

A Louisiana-i szenátus csütörtöki vitáján David Duke, a Ku Klux Klán volt vezetője azt mondta, azért használja a “CNN Jews” kifejezést a CNN News helyett, mert az amerikai sajtót vérségi alapon zárt közösséget alkotó zsidók egy csoportja tartja ellenőrzés alatt. Szerinte nem érdemes fejlett demokratikus országként beszélni Amerikáról, mert egyetlen, törzsi alapon működő elitcsoport tartja ellenőrzés alatt a médiát és a pénzintézetek nagy részét.

“Az a probléma Amerikával, hogy egy nagyon erős, törzsi alapon szerveződő közösség van domináns helyzetben a médiában és a bankrendszerben. […] Általánosságban véve nem vagyok zsidóellenes, hiszen nem vagyok ellenséges minden zsidóval szemben, ha egyénről van szó. Azoknak a hatalomgyakorlását ellenzem, akik a mi országunk érdekei elé valamilyen más csoportérdeket helyeznek.” – mondta.

David Duke korábban Donald Trump támogatójaként jellemezte magát – bár Trump tagadta, hogy bármi köze lenne a Ku Klux Klán volt vezetőjéhez.

Duke elmondása szerint egy a rokonokat vérségi alapon befolyásos pozíciókhoz juttató, törzsi alapon szerveződő zsidó közösség manipulálja az USA külpolitikáját, ezért történhet meg az, hogy Hillary Clinton Amerika ellenségeit támogatja, például Szaúd-Arábiát, ami viszont az ISIS-t támogatja és az USA érdekei ellen dolgozik. Duke azt mondta, Hillary Clintont hazaárulásért törvény elé kellene állítani, és “nem kérdéses, hogy az elkövetett bűncselekmények miatt halálbüntetést érdemelne”.

Kövess minket -on és -en!

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.