Kövess minket -on és -en!

Hónapok óta temitizálja a közbeszédet a migrációs válság, és az október 2-ra kitűzött népszavazás. A kérdés az, akarjuk-e, hogy Brüsszel illegális bevondorlókat telepítsen Magyarországra.

(Kitartás.net)

Bár valamilyen okból a kérdést nem így fogalmazták meg (egészen pontosan így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”), de mindenképpen adja magát a helyzet, a Pax Hungarica Mozgalomnak állást kell foglalnia a kérdésben.

Milliószámra árasztják el a kék plakátot az országot, a postaladánkból nap, mint nap vehetjük ki a különböző kormányzati brossúrákat, melyek a bevándorlás veszélyeiről, Európa kulturális értékeit féltik. Alig három évvel ezelőtt hasonló tartalmú üzenetek kiragasztásáért Baranya megyében még hungarista fiatalokat vettek őrizetbe a rendőrök. Külön térkép foglalkozik az ún. "No-go" zónákkal, melyek Nyugat-Európában találhatóak. Itt el kell időznünk egy pillanatra: sok más mellett, ezt a kifejezést akár még 5 évvel ezelőtt is a szélsőjobboldal használta csak. Aki az ilyen zónák meglétét kimondta, megkaphatta a náci jelzőt. Sokat változott a világ. Amit mi, hungaristák évtizedek óta hirdetünk, amire hosszú idő óta figyelmeztettünk, s talált eddig süket fülekre, azok a folyamatok napjainkban válnak valósággá. Ehhez próbál igazodni pragmatizmusból a jelenlegi kormányzat is.

Ettől függetlenül, bárhogyan is viszonyulunk Orbán Viktorhoz és a Fideszhez, a népszavazásra most el kell menni, és be kell húzni az X-et a NEM mellé. A liberális és baloldali pártokról túl sokat nem is érdemes szólni, zsigeri magyargyűlöletükből még politikai érdekeik kedvéért sem hajlandóak kijönni. Október 2-án tehát menjünk el a népszavazásra, mondjunk nemet a kényszerbetelepítésre, de tartsuk szem előtt, hogy ahhoz, hogy Magyarország és Európa visszataláljon gyökereihez, tehát fehér legyen és keresztény, jóval több kell. Amit egy ember a saját környezetében meg tud tenni, azt tegye meg. A demográfiai folyamatok Európa-szerte katasztrófálisak. A történelem nem ismer üres teret, ahol egy faj feladja az élethez való ragaszkodását, oda be fog nyomolni az erősebb és rátermettebb (jelen esetben az iszlám). Elsősorban ezen kell változtatnunk. Erőssé és virágzóvá kell tennünk saját környezetünket, az halál helyett az életnek kell diadalmaskodni, a születéseknek le kell győzniük a temetéseket. Mert ameddig nem vagyun képesek magunkat számszerűleg (sem) fenntartani, addig nagyon kényelmes másokra mutogatni. Holott csak a természet örök törvénye érvényesül. A gyengét legyőzi az erősebb. Gyengék akarunk lenni? Nem!

A Pax Hungarica Mozgalom elve a következő tehát: azt kell tenni, amit lehet, és ahogy lehet. Októbet másodikán azt lehet tenni, hogy elmegyünk NEM-el szavazni. De az év fennmaradó 365 napján jóval többet lehet és kell is tenni: a lélek forradalmát. Abban az esetben pedig, ha már fizikai létünket veszélyeztet az iszlám hódítás, amikor már házainkat ostromolják, családjainkat veszélyeztetik az utcán, akkor ne nézzünk gyáván félre (legbelül még annak is örülve, hogy nem minket találtak meg ezúttal), hanem menjünk oda, védjük meg testvérünket, erővel hívjuk fel a figyelmét a hódítóknak, a magyarral nem lehet szórakozni. Régi jelszavunk jegyében cselekedjünk tehát minden nap:

Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!

Pax Hungarica Mozgalom

Kövess minket -on és -en!

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."