Kövess minket -on és -en!

Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel elkövetett csoportos garázdasággal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra hívta fel közleményében az elkövetőket: „látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát, és nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír”.
Csécsi Soma szóvivő elmondta, a 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték tettüket, amelyről azt mondták, hogy mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták.

A sajtóban megjelent felvételek tanúsága szerint a négy fiatal a zsinagóga előtt eresztette ki a gőzt, egyikük belerúgott a kerítésbe, társa egy kukába. Az ittasnak tűnő fiatalok egyike a felvétel szerint Hitler-köszöntést mutatott be és Sieg Heil!-t kiabált, míg ketten csak a karlendítést mutatták be. A videón az is látható, hogy szemetesből kiszedett sörösdobozzal dobják meg az épületet, majd ketten levizelik a zsinagógát.

A szóvivő elmondta: a BRFK az ügyben hivatalból rendelt el nyomozást csoportosan elkövetett garázdaság miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen. Két napon belül azonosították a fiatalokat, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.

A „náci jelképekre” vontakozó újságírói kérdésre Csécsi Soma azt mondta, hogy az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása „alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen”. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy „más bűncselekmény” is megvalósult-e.

A Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „a zsidóságban fontos alapelv a megtérés (tesuvá), amelynek feltétele, hogy ne csak szavak, hanem tettek is kísérjék”.

„Ezért arra hívjuk fel az elkövetőket, hogy látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát és az ahhoz kapcsolódó gettómúzeumot, nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír, és lássák meg, hogy a náci karlendítés milyen bűnökhöz társul” – fogalmaztak.

A Mazsihisz közölte, „megadják a szakértő segítséget ehhez a szembenézéshez”.

Kövess minket -on és -en!

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.